Ahogy arról az Index is beszámolt:

Hosszú Katinka óriási csatában lett aranyérmes 200 vegyesen.

 Azon túl, hogy Hosszú szívében igen különleges helyet foglal ez ez a versenyszám, még  magánéleti okokból is különösen érdekes volt a szerdai verseny végkimenetele. Nagy kérdés volt, hogy edzője és egyben férje, Shane Tusup nélkül képes lesz-e megfelelően teljesíteni. Amint az látszik, sikerült elsőként célba érnie. A győzelem után pedig a következőt nyilatkozta a Magyar Úszószövetségnek:

 Az elmúlt években úgy éreztem, hogy az érzelmek csak gyengítenek, és befolyásolják a teljesítményemet. Viszont ma délután az érzelmeimmel nyertem. Robotként biztosan nem tudtam volna, mert a testem nem állt készen egy ilyen döntőre. Nagyon örülök, hogy ebből az évből is volt mit tanulnom. Bármilyen körülmények vannak, én fel tudok állni a rajtkőre, és tudok küzdeni. Úgy gondolom, ezt viszem majd magammal a következő két évre és Tokióba is!