Úgy fest, a rappereknél általános szokás, hogy időnként nevet változtatnak, ahogy Sean Combs is tette rendszeresen: ő volt már Puff Daddy, P. Diddy és simán Diddy is, idén meg főként a Brother és a Brother Loved neveket preferálja. Hasonló lépést tett most Kanye West is, aki vallási okokra hivatkozva úgy döntött, hogy elhagyja az eddig ismert nevét, és felveszi előző albumának címét, vagyis azt, hogy 

Ye. 

A hírt a Twitterén jelentette be szombat este, miután a platformon is megváltoztatta a nevét.

A lény, akit eddig Kanye Westként ismertek. Ye vagyok

- írta. 

A lépés talán várható volt valamelyest, West ugyanis régóta használta becenévként a Ye-t, sőt, ahogy fent említettük, a júliusban kiadott nyolcadik albuma is ezt a címet kapta. Annak idején azt is elmondta, hogy ez a név vallási jelentőségű a számára, lévén, a „ye” a Biblia leggyakrabban használt szava, ami végülis igaz is lehet, mivel azt jelenti, hogy „te”. 

Ye, amikor még csak az azonos nevű albumát promózta, így fogalmazta meg a szó mögötti életérzést:

Szóval én vagyok te, én mi vagyunk, mi mi vagyunk. Vagyis az egyetlenből, a Kanyéból Ye-re váltottam, ami egyszerűen csak reflexiója a jónak, a rossznak, a zavarunknak, mindennek. Ez az album visszatükrözi azt, hogy kik vagyunk.  

Oké. Jelenleg egyébként új albuma, a Yandhi kiadására készül. 

(BBC)