Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Horváth Éva az idei Miss Balaton versenykoordinátora. A modell szégyellőseknek nem ajánlja, hogy jelentkezzenek a versenyre, és az egyik feladata az lesz a megmérettetés alatt, hogy tippekkel, trükkökkel lássa el az indulókat. Az első bevált fortélyát már most elárulta: a nagyobb fotózásaira már 10 nappal korábban elkezd a felkészülni, méghozzá úgy, hogy szinte teljesen száműzi az étrendjéből a szénhidrátot. 

Ha tudom, hogy egy fotózásra kell felkészülnöm, akkor előtte 10 nappal kezdem az aktív odafigyelést. A szénhidrátot ilyenkor szinte teljesen kiiktatom, a kenyeret, a cukrot minimálisra csökkentem, ha lehet, elhagyom, ez nem azt jelenti, hogy egy kis sárgarépa vagy édesburgonya nem fér bele, csak sokkal jobban odafigyelek arra, hogy mit eszem

– árulta el a modell. 

Horváth Éva mindig megkéri a versenyzőket, hogy írják össze, miket szoktak enni. Ilyenkor derül ki, hogy ki és mit szokott nassolni. Ha erre tudatosan elkezdenek figyelni, máris közelebb kerülnek ahhoz, hogy jobban nézzenek ki a fotózásokon. 

A modell nem csupán kemény diétával készül a fotózásokra. A futópálya mellett a szoláriumot is meglátogatja, mielőtt a kamerák elé állna: 

A futásban az a szuper, hogy bárkinek beilleszthető a napirendjébe, hiszen csak tőlünk függ, mikor megyünk le, a hatása pedig nagyon gyorsan jelentkezik. A bikinifotózások előtt mindig elmegyek néhányszor szoliba, ettől sokkal tónusosabbak lesznek az izmaim. 

A Miss Balaton szépségversenyre május 25-ig jelentkezhetnek 17 és 28 év közötti lányok, a kapcsolódó sajtóközleményt az alábbi legördülőben lehet teljes egészében elolvasni. 

Így hozza magát bomba formába Horváth Éva

Horváth Éva alakját sokan irigylik, a gyönyörű anyukát gyakran faggatják, hogyan tartja magát formában. A Miss Balaton versenykoordinátoraként rendszeresen segít fiatal lányoknak tanácsaival, és most elárulja, hogyan hozza magát formába egy-egy bikinis fotózás előtt.

Az évek alatt számos trükköt, praktikát bevetett már Horváth Éva, hogy egy-egy fotózáson mindig a legjobb formájában legyen. Hat éve pedig már a Miss Balatonra jelentkező versenyzők is első kézből tanulhatják a szakma fortélyait Évától.

„Ha tudom, hogy egy fotózásra kell felkészülnöm, akkor előtte 10 nappal kezdem az aktív odafigyelést. A szénhidrátot ilyenkor szinte teljesen kiiktatom, a kenyeret, a cukrot minimálisra csökkentem, ha lehet elhagyom, ez nem azt jelenti, hogy egy kis sárgarépa vagy édesburgonya nem fér bele, csak sokkal jobban odafigyelek arra, hogy mit eszem. A Miss Balatonra jelentkező lányoknál rendszeresen azzal szoktam kezdeni, hogy írják össze, mi mindent esznek, mindig kiderül, hogy egy kis péksüti vagy kenyérke ott van a reggeli tányéron… Nagyon sokat segít első lépésben, ha ezeket végig vesszük, és tudatosabban odafigyelünk arra, hogy mi kerül végül az asztalra. Az pedig szuper dolog, ha ez nem kampányszerűen marad így, hanem életmóddá válik” – kezdte a gyönyörű anyuka.

Ha gyors és látványos eredményt szeretnénk elérni, akkor a sportot sem lehet kihagyni. Horváth Éva a futást tartja a legjobbnak. „A futásban az a szuper, hogy bárkinek beilleszthető a napirendjébe, hiszen csak tőlünk függ, mikor megyünk le, a hatása pedig nagyon gyorsan jelentkezik” – folytatta Éva, aki végül még egy tippet elárult: „A bikinifotózások előtt mindig elmegyek néhányszor szoliba, ettől sokkal tónusosabbak lesznek az izmaim. Javaslom, a szépségversenyünkre jelentkező lányoknak is, hogy éljenek ezzel, mert ez biztos, hogy dobni fog a megjelenésükön”.

A Miss Balatonra jelentkezőknek még nem késő megfogadni Horváth Éva tanácsait, hogy biztos a legszebb formájukban mutassák meg magukat. Május 25-ig ugyanis még jelentkezhetnek a versenyre 17 és 28 év közötti lányok a www.missbalaton.hu oldalon.