Soma Mamagésát sosem lehetett a prűd jelzővel illetni, amit most a Budaörsi Jókai Mór Művelődési Központban újfent bebizonyított. A híresség a szexuális függőségéről beszélt, amiről a Bors írt elsőként. 

Soma most vallotta be először, hogy neki nem jött be a swinger, vagyis a párcserés csoportos szex. A híresség régebben azért utazott Berlinbe a barátnőivel, hogy kipróbálhassa ezt a felállást is, ami neki nem okozott nagy élvezetet, elhiszi, hogy valakinek szuper élményt adhat. 

Spitzer Gyöngyi vagyok, és maszturbálásfüggő vagyok, vagyis voltam. Azért beszélek erről ilyen szabadon, mert nekem az egyik sorsfeladatom a felszabadítás. Az egyik célja az életemnek, hogy teljesen szégyentelenné váljak

- idézi az énekesnő szavait a Bors

Soma Mamagésa azt is elmondta, traumaként élte meg gyerekkorában a szexuális felvilágosítást, majd egy kis idő múlva felfedezte magát a fürdőszobában, ott kapott rá a maszturbálásra. Mint szavaiból kiderült, annyira rákapott a tevékenységre, hogy naponta kétszer is elment fürdeni, az anyja pedig tisztaságmániásnak tartotta. 

Soma Mamagésa már túl van a függő korszakán, monogám párkapcsolatban él, méhtisztító szeánszokkal igyekszik kitisztítani magából azoknak a férfiaknak az emlékét, akik nyomot hagytak benne.