Ambrus Attila, alias a Viszkis 1999-ben követett el utoljára bankrablást, 2012-ben szabadult a börtöntől, de a nevét még most sem felejtettük el. De vajon mennyien látják benne még mindig a bankrablót? És hányan gyűlölik emiatt? Ambrus Attilával készített interjúnkat olvassák.

Legutóbb azt a hírt olvashattuk önről, hogy egy whiskykóstolón fog stand-upolni. Hogyan talált önre ez az új szerep?

Az alkoholgyártó cég keresett meg, de nem is stand-upnak mondanám, inkább informális beszélgetésnek. Annyi lesz benne a stand-up, hogy nem kell ülnöm, ülni már úgyis ültem elég sokat. Mondok majd néhány régi poént, elmesélem, hogyan csempésztem be piát a börtönbe, de az informálás lesz a fő cél, egy profi szakember is ott lesz a kóstolón, aki a whiskyről fog beszélni.

Gondolja, hogy témába nem illő, börtönmúltjára reflektáló kérdéseket is fog kapni a kóstolón?

Több közönségtalálkozón is voltam már, hátrányos helyzetű gyerekeknek is meséltem már arról, hogyan kerüljék el azokat a hibákat, amikbe én beleestem. Ez is egy ezekhez hasonló alkalom lesz, csak speciálisabb, mert ez a whiskyről szól majd,

Hogyan szokta megválaszolni ezeket a kérdéseket?

A múltat már rég lezártam. Nem tudom megmondani a tutit, csak a saját tapasztalataimból, gyerekkori élményeimből tudok kiindulni. Az a konklúzió, hogy az emberek tükröt mutatnak egymásnak, és ha rossz mintát látsz, akkor rossz mintát követsz. A gyerekkorom frusztrált volt, mert a szüleim nem voltak hitelesek, de nem az édesapám vagy az édesanyám tehet róla, hogy börtönbe kerültem.

Mi volt a legnegatívabb tapasztalata, mióta szabadult a börtönből?

Szerencsém van, mert a magyar emberek többsége gyáva, nem szereti minősíteni a másikat, legalábbis face to face nem. Persze, kaptam olyan kérdést, amire nehéz volt válaszolni, elég megosztó személyiség vagyok. Azoknak, akikre ráfogtam a fegyvert, élete végéig rossz emléke lesz rólam, nem tudja, vajon tényleg le akartam-e lőni vagy sem. A kérdezők 90%-a mindenesetre kulturált, a kritikus kérdések pedig általában jogosak, amikből tanulnom kell.

A kevésbé kulturált 10%-kal való találkozásairól melyik a legrosszabb élménye?

Több ilyen is volt. Néha ezekben az esetekben is szót tudtam érteni velük, elfogadták, hogy rossz döntést hoztam, de találkoztam olyan emberrel, aki azért imádkozik, hogy a pokolba kerüljek.

Mit válaszol ilyenkor?

Nehéz bármit is mondani, azt az embert, aki elkövette azokat a bűnöket, már rég bezártam magamba. Megpróbálok viccesen reagálni, valakinek még a macskájától is elnézést kértem. A múltat nem lehet meg nem történtté tenni, bármit is teszek, van, aki sosem fog tudni megbocsátani, de ez az ő keresztje, ő nem tudja elengedni a múltat. Sokan gyűlölettel és haraggal élik le az életüket, ami ettől be is szűkül. A gyűlöletből nem lehet építkezni, sem előre haladni. Tisztában vagyok vele, hogy a döntéseim mögött én álltam, nem haragszom sem a bíróra, sem a szüleimre, nem ők tehetnek arról, hogy oda kerültem, ahová.

Film is, könyv is készült már önről. Gondolta volna, hogy ilyen sokáig figyelemmel fogják kísérni önt?

Azt hittem, amikor bementem a börtönbe, hogy itt eltűnök a süllyesztőbe. Már 20 éve foglalkozik velem a média, nem is értem ennek a lélektanát, vagyis lehet mégis, de nem szeretnék belemenni, nem akarok senkit sem megsérteni.

Ön örül ennek a figyelemnek? Ön is meg szokta keresni az újságírókat, hogy írjanak önről?

Nem volt még rá példa, most is ön keresett. Ha beszélni szeretnének velem, általában barteres megoldással vállalom el, mivel mindenki használja a másikat. Megkérem őket, hogy írják le a foglalkozásom. Keramikus vagyok, jól jön a reklám. A következő vásárom például július 2. hétvégéjén, a Visegrádi Palotajátékokon lesz.