A Ripost értesülései szerint Árpát drogkereskedéssel gyanúsítja a rendőrség. Korábban már írtak arról, hogy a rendező-producer lakásán razzia volt még tavasszal, akkor Árpa úgy nyilatkozott egy filmforgatás miatt beszéltek kábítószerekről, a rendőrség súlyos tévedésben van. A bulvárlap viszont úgy tudja, mindezek ellenére gyanúsítottként hallgatták ki kábítószer-birtoklás vétség megalapozott gyanúja miatt, emellett pedig kábítószer-kereskedelemmel is vádolják.

A hír sajnos igaz. Én is megdöbbentem, de Attilát valóban meggyanúsították kábítószer-kereskedelemmel. Csak nemrég értesültem a dologról, de nagyon bízom benne, hogy hamar sikerül tisztáznia magát


- nyilatkozta a Ripostnak Árpa egyik állítólagos ismerőse. A producer-rendező-színész persze nem nyilatkozott a lapnak, akik felvázolták, hogy Magyarországon a fent említett vádak alapján kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.