Legutóbb akkor írtunk Vajna Tímeáról (nem is olyan régen), amikor a Mokka vendégeként arról az aukcióról beszélt, melyen egykori férje, Andy Vajna személyes tárgyai kerülnek majd kalapács alá. Ezután a Tények Extrának nyilatkozott a jövő januárban Amerikába utazó örökösnő arról, hogy szó szerint belebetegedett a gyászba: cisztát találtak a mellében. 

A lelki fájdalom miatt kialakult a mellemben egy ciszta. Amikor eltemettem Andyt, gyakorlatilag folyt a genny a mellemből. Bekötötte az orvos, de gyakorlatilag úgy temettem az Andyt, hogy volt egy lyuk a mellemben. Ez mind-mind ilyen lelki törés, gondolom

- nyilatkozta a könnyeivel küszködő Vajna Tímea a Tények Extrának. 

A műsorban az is szóba került, hogy a házaspár a gyereknevelésen is gondolkodtak, Vajna Tímea elmondta, lefagyasztották a filmmogul spermáját. Mivel az örökösnő nemrég töltötte a 37. születésnapját, már érzi, hogy biológiailag is itt lenne az ideje a szülésnek, de már nem tud kinek szülni.

Ezután még macskás tetoválását is megmutatta, és közölte, annyira szereti a macskákat, ha következő életében újjászületik, biztosan macska lesz. A tetovált állat farka egyébként V betűt formáz, Andy Vajna vezetékneve miatt.