Minden véget ér egyszer, így történt a Nyerő Párossal is. Sok mindent köszönhetünk a gameshow harmadik évadának, többek között azt, hogy rémálmainkban örökké kísérteni fog a pánsípon huhogó, kentaur Kabát Péter.

A döntő előtt egyetlen lépéssel végül Fluor Tomi és barátnője estek ki, így 

Fésűs Nellyék és Istenes Bencéék csaptak össze.

A győzelem egyébként a korábban kiesett hat páros szavazatán múlott. A modellek, Kéri Krisztián és Lóránth Eni valamint Kocsis Dénes és menyasszonya Fésűsékre voksoltak, míg a többiek, Fluorék, Aleskáék, Fehér Balázsék és Sárközi Ákosék viszont az Istenes-Csobot párosra szavaztak, így ők vihették haza az 5 millió forintot.

Csobot Adél a játék kapcsán interjút adott a Nők lapja Cafének, ahol elmondta, terápiás hatással volt rájuk a játék:

Kicsit mi is párterápiaként tekintettünk rá, mert tudtuk, hogy csak egymásra számíthatunk, és hogy olyan napok elé nézünk, ahol csak mi lehetünk, gyerekek nélkül. Társasági lények vagyunk mindketten, így szívesen „vegyültünk” a többiekkel, és viszonylag sok emberhez sikerült közelebb kerülnünk.