Dallos Bogi Kadarkai Endre Egyszóval című műsorának vendége volt, ahol több érdekességet is elárult magáról, szúrta ki a Blikk. Például azt, hogy az iskolában kiközösítették, amit úgy oldottak meg a szülei, hogy végül másik osztályba íratták, hogy felkészültnek érezte magát a felkérésre, hogy az X-Faktor zsűrijének tagja legyen, és hogy nem tartja szerencsésnek, ha a munka és a magánélet összekeveredik. 

Dallos Bogi azonban mégsem az X-Faktorra és Puskás Petire gondolhatott a fenti kijelentéskor, hanem egy korábbi műsorára, a Hétkor nálamra, melyet az akkori párjával együtt készített. 

Például abban a helyzetben, amikor egy adást vágtunk, beszéljünk a Hétkor nálunkról mondjuk, kicsit felborultak a női-férfi szerepek. Én vagyok annak a műsornak a szerkesztője, ezért egyből nem a nő vagyok a kapcsolatban, hanem a szerkesztő

- mondta a műsorban, aminek az elején, a villámkérdéseknél,

amikor Kadarkai Endre megkérdezte tőle, hogy igaz-e a hír, hogy Puskás Petivel jár, passzolta a kérdést. 

Dallos Bogi azt is elárulta, hogy az X-Faktornál a felkérés előtt több castingon is részt kellett vennie, hogy a műsor készítői megbizonyosodjanak róla, illik a zsűritagok közé. És mivel az RTL szakemberei azt mondák, ő passzol a fiúkhoz a legjobban, ő elhitte, hogy ez tényleg így is van. A negatív kommentek sem érdeklik, előre sejtette, milyen megjegyzésekre számíthat X-Faktoros szerepvállalása miatt.