Az idei Valentin-napon elég sok dolog történt a celebvilágban, kiderült például, hogy Zayn Malik és Gigi Hadid újra együtt vannak.

Az énekes és a modell néhány éve Hollywood egyik ikonikus fiatal párja volt, ehhez mérten rengeteg fotó készült róluk. Azonban 2018-ban úgy tűnt, vége a szerelemnek. Azóta pletykálták már, hogy újra együtt vannak – most úgy tűnik, tényleg visszataláltak egymáshoz.

Ezt a Billboard állítja, arra hivatkozva, hogy Gigi Hadidnak van egy Insta-profilja, amelyet úgy használ, mint egy polaroid fényképezőgépet (ide kattintson érte, egyértelmű lesz azonnal), és nem is követ vele senkit, ellenben az ő fotóira több, mint 200 ezren kíváncsiak.

Hadid egy 2019. decemberi fotót osztott meg Malikról, és mellé írta, hogy

Helló, Valentine! Z a farmon!

– olvasható a kép mellett, természetesen szívecske se hiányzik. Szóval együtt vannak, ő a valentinja, és ezek szerint decemberben is együtt voltak.

Reméljük, Gigi Hadidnak jobban bejön az újramelegített szerelem, mint a húgának.