Autóban furikázós interjút készített a Blikk Karalyos Gáborral, akit a legtöbben valószínűleg onnan ismernek, hogy benne volt a Moszkva tér című filmben, illetve ő alakítja Somogyi Leventét a Barátok köztben (bár már 2010-ben is megjelent a sorozatban, beugrott pár hétre pótlólagos Kertész Gézának). A 40 éves színész azt meséli, hogy vegán, és hogy kiköltözött a természetbe, amint azt szintén barátokköztös kolléganője, Csapó Virág is tette.

Karalyos 2009-ig volt a Radnóti Színház társulatának tagja, akkor először Kaposvár mellé költözött egy zsákfaluba, mivel úgy érezte, hogy a nagyvárosi lét őrjítő a számára. Most Budapesten él, de annak egészen a peremén, egy mezőgazdasági területen, innen jár be dolgozni tömegközlekedéssel. Egy 17 m2 alapterületű, de három szintes kis házban lakik, amiben csak villany van, a vizet saját kútjából veszi. A teljes interjút alább lehet megtekinteni, Karalyos Instagramjáért pedig kattintson ide, ha kíváncsi, hogyan él a mindennapokban a saját magát vegán hegylakóként leíró színész. A fenti borítófotót 2013-ban készítettük Karalyos Gáborról a Coming out című vígjáték premierjén.

További hírek még:

  • Kórházba került Baronits Gábor, mivel hétfő reggel annyira szétcsúsztak a csigolyái, hogy nem tudott felkelni. A 30 éves színész, aki egyébként Ungár Anikó fia, azt mondta a Ripostnak, hogy általában is gyenge a dereka, de most különösen nagy fájdalmai voltak, ezért kénytelen volt az esti színházi előadását lemondani.
  • Tatár Csilla az Instagramon tette közzé, hogy mivel a nyolcadik hónapban van, a koronavírusra tekintettel lemondta „minden nyilvános szereplésemet, tv-s interjúkat, podcast felvételeket, díjátadókat”. A hétvégére tervezett kiruccanást is lemondták a férjével, tartós élelmiszereket viszont nem halmoznak fel, mert nem pánikolnak a járvány miatt.
  • A jövő hét csütörtökön lett volna a Glamour magazin gálája, amit mindig nagy érdeklődéssel figyelünk, de a koronavírus miatt az is elmarad.
  • Ezen kívül Palvin Barbara és Dylan Sprouse kampányából újabb fotókat lehet megnézni az alábbi posztban.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
17 m2 alapterületű házikóban, vezetékes víz nélkül él Karalyos Gábor a Barátok köztből

A színész vegán hegylakóként írja le magát az Instán. Plusz: Tatár Csilla mindent lemond a koronavírus miatt és más hírek.

39 · Mar 11, 2020 10:02am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments