Miley Cyrus az utóbbi időben meglepően csendesebb vizekre evezett. Visszavett a magamutogatásból, és újabban a polgárpukkasztás szinte összes formáját mellőzi. Nemrégiben egykori sorozatát, a Hannah Montanát is arra használta fel, hogy józanságra intse azokat, akik a vírus miatt önző módon felhalmoznak, mindent felvásárolva a boltban. 

Az énekesnő a napokban a templomba járás és a hit kérdéskörét boncolgatta Hailey Bieberrel, amikor élőben bejelentkeztek az Instagramon. (Különböző helyekről, ám az applikációban van lehetőség közös live indítására).

Cyrus arról beszélt, hogy ő már nemjár templomba, mert ott nem fogadták el a meleg barátait. Emellett arról is beszélt, hogy saját szexualitásának megismeréséhez is hosszú út vezetett - írja a Just Jared.

Azt hiszem, ez a te közös utad istennel. Nem a te, meg másik 10 ember útja. Csak a tiéd. Közted és közte. Hiszem, hogy Jézus szereti az embereket, nem számít, hol tartanak az életükben. Mindig is nehézségeket okozott nekem, hogy a templomban néhányakat kirekesztettek és nem fogadtak el amiatt, hogy miben hittek és kit szerettek

– mondta Bieberné, támogatva ezzel az énekesnő döntését.