Két év járás után szakított  Ashley Benson és Cara Delevingne, akik sosem titkolták különösképpen, hogy együtt vannak. A Just Jared cikke alapján most úgy tűnik, az is kiderülhetett, miért váltak külön az útjaik. 

Könnyen lehet, hogy Bensonra máris rátalált egy szerelem, ám választottja ezúttal nem nő, hanem férfi. A lesifotósok megörökítették, hogy Benson egy nálunk kevésbé ismert amerikai rapperrel, G-Eazyvel csókolózott Los Angelesben. A jelenetnek egy hamburgerező előtt voltak szemtanúi a paparazzók, a két sztár pedig nem egymagukban, hanem baráti társaságban mentek a gyorsétterembe, utána pedig a korábban már Britney Spearsszel is együtt dolgozó G-Eazy lakásába mentek, hogy ott fogyasszák el hamburgereiket. 

Nemcsak Benson van túl a szakításon, nemrég írtunk arról, hogy az egykori szerelmespár másik tagja, Delevinge is vidámnak tűnt, miközben medencés bulit tartott.