Volosinovszki György egy 30 éves színész, aki korábban a Bencsik Ádámot alakította a Jóban-rosszbanban, aztán bekerült a Barátok köztbe is, Szántó Áron néven.

Volosinovszki már nem nem szerepel a sorozatban, és idéntől zenei karrierjét szerette volna beindítani, de a terveknek keresztbe tett a járvány. A 30 éves színész-énekes azt mondja, nem akarta felélni a tartalékait, úgyhogy valami munka után akart nézni, amíg a zenélés nem opció, és mivel egyébként is szeret kerékpározni, úgy döntött, beáll biciklis futárnak. Azt mondja, napi 80 kilométert teker le, ami miatt már három kiló izmot felszedett a combjára.

Sok a külföldi vevő, de az is okozott már számos érdekes pillanatot, amikor a magyarok felismertek. Meg szoktak lepődni, de szerintem semmi szégyellnivaló nincs abban, amit csinálok, hiszen nem teszek mást, mint dolgozom

– többek között ezt nyilatkozta Volosinovszki György a Blikknek.

További hírek röviden:

  • Júniusban újranyithat a Korda-villa, azaz Korda György és Balázs Klári otthona, ami egyben szálloda is, írja szintén a Blikk. „Beszereztem egy ózonos tisztítót, azzal minden baktériumot el lehet pusztítani” – meséli Balázs Klári arról, hogy hogyan védekezik a vírus ellen.
  • Az 1kanapén című YouTube-műsorban ma Puzsér Róbert fog szerepelni, itt egy előzetes, amiben a kritikus Tóth Gabit és Kiszel Tündét említi azzal, hogy nincs mögöttük tartalom.
  • Ha viszont inkább azt tekintené meg, ahogy Kozsó elmondja a Mokkában, hogy a járvány meggyilkolta a gonoszságot, akkor az alábbi videóval tud szolgálni a TV2.
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Biciklisfutárként dolgozik most Volosinovszki György a Barátok köztből

A sorozat Szántó Áronja nem akarja felélni tartalékait. 3 kiló izom feljött már rá a napi 80 km tekeréstől, sokan felismerik. Hírösszefoglaló!

9 · May 27, 2020 09:15am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments