Egy ideje már húzódnak az ellentétek a Gáspár fivérek között. Tavaly októberben a Velveten is olvashatta, hogy Gáspár Zsolt szerint testvérének elvonóra kellene mennie, mert gyógyszerfüggő. Mint kiderült, már lassan egy éve nincs közöttük szinte semmilyen kapcsolat, és ha beszélgetésre is adják a fejüket, annak hamar hangos szóváltás lesz a vége.

Gáspár Bea a Brékingben beszélt nemrég arról, hogy az utóbbi időben igencsak elmérgesedett a viszony. Olyannyira, hogy Gáspár Zsolt falat építtetett a két család háza közé.

Mi kezdetektől fogva szinte egy udvarban lakunk Győző szüleivel. Én a számukra mumus voltam és vagyok ma is. Mióta az anyósom meghalt, talán kevésbé, most már csak a sógornőm utál. A Zsolti felesége ki nem állhat. Az apósom kedvelne, ha engednék neki. (...) Most már egyébként van egy fal a telken. Zsolti építette. Amikor elkészült, megkérdeztem, hogy nem tervez-e rá egy kiskaput, ha mégis át akarunk menni. Mire azt felelte: Nem! Ha valaki át akar jönni hozzánk, akkor jöjjön körbe. Kész. Ennyi

– mondta a Konyhafőnök VIP nyertese.

Gáspár Győzöt a Bors kereste fel az ügy kapcsán, a showman pedig keserűen nyilatkozott.

Minden szó igaz, amit Bea asszony a műsorban elmondott. Egy éve egy szót sem váltottunk már a testvéremmel. Hiába a roma tradíciók, nálunk itt már régen nincs szó családról

A lap Gáspár Zsoltot is megkérdezte a dologról, ő azonban azt állítja, szerinte semmi gond nincs a két család kapcsolatával.