A fenti képen Iggy Azalea ausztrál rappernő és Playboi Carti amerikai rapper látható. Ők ketten 2018-ban jöttek össze, és idén nyáron közölte Azalea az Instagramon, hogy egyébként született egy gyerekük. Nos, a 30 éves rappernő megint a közösségi médiában, ráadásul magától eltűnő sztoriban robbantotta a magánéletének alakulására vonatkozó újabb bombát, miután az alábbi poszt nyomán követői elkezdtek kérdezősködni.

Amint azt a Daily Mail megörökítette a világnak, Iggy Azalea a következőket írta:

Egyedül nevelem a fiamat és nem vagyok kapcsolatban. Egy igazit vesztettél most el! Sok ember természetesnek veszi, hogy lojálisak hozzá, és ezért inkább vagyok egyedül.

Iggy Azalea ezen kívül hányó emojikkal érzékeltette, hogyan érez gyermeke apjával kapcsolatban. A fenti kép róluk természetesen nem friss, 2019 januárjában készült.

Jó hír viszont Iggy Azalea számára, hogy legnagyobb slágerének, a Fancynek pont nemrég lett meg az egymilliárdodik megtekintése a Youtube-on.