Kylie Jenner követői tábora évek óta folyamatosan nő, és most lépett át egy lélektani határt: már 200 millióan követik a Kardashian-klán legfiatalabb tagját. Ezzel ő a család legtöbb követővel rendelkező tagja, csaknek egy magyarországnyi emberrel, kilencmillióval vezet nővére, Kim Kardashian előtt. Ebből a nagy alkalomból íme 5 tipikus poszt a 23 éves realitysztártól-influenszertől azoknak, akiknek kétségeik lennének afelől, hogy miről szól ez a 200 millió ember által követett Instagram-fiók.

Kylie Jenner gyakran publikál ismeretterjesztő jellegű posztokat, az alábbi fotóval például megmutatja, hogy melyik a bal melle.

De munkásságával olyan értékekre is felhívja a figyelmet, mint például a testvéri szeretet fontossága. Alább nővérének, Kendall Jennernek a születésnapja alkalmából egy közös reklámfotóval kedveskedik. Amint látható, a két testvér nagyon közel áll egymáshoz – a családnál semmi sem fontosabb! (Legfeljebb a kozmetikumbiznisz.)

Kylie Jenner magas követői számát az is indokolja, hogy gyakran ad praktikus életvezetési tanácsokat az embereknek. Pár hónapja például azt mutatta meg, hogy napozás közben hogyan helyezkedjünk el úgy a pamlagon, hogy minél kevesebb napolaj kenődjön a huzatra.

Kylie Jenner gyakran utazik is, hiszen mint azt vele együtt már sok más travelinfluenszer is bizonyította: minél több országban járt már az ember, annál intelligensebb! Kylie Jenner például az alábbi kultúrprogramon vett részt Párizsban, hogy az utazás révén ennyivel is szélesebb látókörű emberré váljon.

Köszönjük, Kylie Jenner!