Addison Rae Easterling tavaly júliusban regisztrált a TikTokra. Egy éve még senki nem tudta, hogy kicsoda, mostanra övé a második legtöbb követő a platformon, és szűk másfél év után elmondhatja magáról, hogy több pénzt keresett már vele, mint bárki más. A Forbes szerint videóival eddig, azaz bő egy év alatt körülbelül ötmillió dollárt gyűjthetett, ez nagyjából másfél milliárd forintnak felel meg. A csak Addison Rae néven szereplő híresség a múlt hónapban lett húsz éves.

Ezen a vasárnapon akkor most szenteljük a TikTok legnagyobb sztárjának a heti trendet, nézzük meg, milyen ő eseményeken, milyen a hétköznapokban, és milyen, amikor elemében van: azaz a közösségi médiában szerepel.

Kiöltözve

Tavaly decemberben még fél éve sem volt, hogy Addison Rae elkezdett tiktokozni, mégis már celebeseményekre járt. Minden bizonnyal több elegáns képünk lenne róla, ha 2020-ban nem maradt volna a celebesemények zöme, de ennyiből is remekül látszik néhány dolog. Főleg a fenti ruha mutatja elég egyértelműen, hogy Addison Rae elsősorban táncosnő: 6 éves korától versenyszerűen táncolt, ebből a világból csöppent bele az influenszerkedésbe. Elegáns ruhái önmagukban különösebben nem látványosak, de remekül szolgálják azt, hogy viselőjük megmutathassa önmagát. Nőies, hosszú haj, nőies alak: elsősorban erről szólnak Addison Rae elegáns szettjei.

Utcai ruhában

Az öt elegáns szett után öt utcai ruhás fotót lehet megnézni a fenti galériában, mert bár 2019 júniusban még senki nem tudta, hogy kicsoda Addison Rae, most már nap mint nap rohannak utána a paparazzók, mintha maga Rae nem posztolná magától is gyakorlatilag minden megmozdulását a közösségi médiában. Több dolgot érdekes megfigyelni ezeken a képeken: Rae például valamiért elsősorban a lábát szokta kiemelni, illetve pucéran hagyni, imádja a miniket és a forrónadrágokat. Másrészt meglepően kicsit (semennyire se) látszik rajta, hogy frissen milliomossá vált szupersztárról van szó, nem öltözik feltűnően, kerüli az élénk színeket, a polgárpukkasztó húzásokat, a túl szexi villantásokat, de (és számomra ez benne a legszimpatikusabb) a nagy ékszer-és divatmárkák logóit is. A vécére is simán mehetne tetőtől talpig Louis Vuittonban, mint bizonyos influenszerkollégái, de Addison Rae valamiért (egyelőre) nem teszi ezt.

Edzőruhában

Addison Rae naponta jár edzeni, méghozzá gyakran a szerelmével, Bryce Hallal, akit FRISSÍTÉS! először sikerült összekevernem egy azonos nevű amerikaifutballistával, miközben igazából ez a Bryce Hall szintén influenszer. FRISSÍTÉS VÉGE. Szóval az edzés az az állapot, ahol Addison Rae teljesen megkülönböztethetetlen az átlagtól, ránézésre valószínűleg senki nem gondolná, hogy milliókat keres egy-egy TikTok-videóval. Általában testre feszülősben edz, néha bő-laza gatyában, általában feketében-szürkében, de néha színesben, és ennyi. Addison Rae-nek az edzés nem a divatozásról szól.

TikTokon

@addisonre

cousin @kristenishmael

♬ chris brown feat. tyga & kevin mccall – deuces - Jordanaudiozz 🦋

De nézzük végre, hogy milyen Addison Rae, amikor igazából elemében van, és azt csinálja, amiben a legjobb, vagy legalábbis amiről a leghíresebb: táncol a TikTokon. Ha ön látott már pár TikTok-videót, akkor a fenti felvétel különösebben sok újdonságot nem fog mutatni, nagyjából ilyen személyek ilyen zenére ilyen koreókat szoktak nyomni – első pillantásra ugyan nem egyértelmű, hogy miért pont Addison Rae lett ennyire felkapva, de az kétségtelen, hogy nagyon korrektül teljesíti, amit ez a műfaj megkíván.

YouTube

Addison Rae természetesen nem marad meg egy platformon, hanem teljes szélességben letámadja a közösségi médiát, így most már youtuber is. A legtöbb videója szépséggel, sminkeléssel, önápolással foglalkozik, ami továbberősíti azt a képet, hogy Rae tényleg egy totál átlagos amerikai csajszi. A fenti videót bő hétmillióan nézték végig, és a híresség egy napját rögzíti, többek között befesti az öccse haját kékre, valamint főzni tanul. Úgy tippelünk, hogy a gasztróvideókra pár évet még várni kell.

Instagram

Hol a legjobb Addison Rae?

Érdekes módon az Instagramon megjelenő Addison Rae elég drasztikusan elüt mindentől, amit máshol látunk tőle-belőle. Amíg Addison Rae egyébként az átlagcsajszi figuráját hozza, addig az Instagramon minden mennyiségben a glamúr, a mellbedobás és a pucsítás megy. Egyszer foglalkoztunk korábban Addison Rae-vel, és az is az Instagram miatt volt, mivel ide kerültek ki arról a képek, hogy milyen csodajó barátnők lettek ők Kourtney Kardashiannel. Természetesen ezek a fotók is mintha egy szexfilm bevezető képsoraiból származnának. Nos, ön szerint miben a legjobb Addison Rae? Ha van véleménye, szavazzon!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Senki más nem lett olyan gazdag a TikTokból, mint ő. Az öltözködésén ez nem látszik, de a vetkőzésén igen

Addison Rae celebeseményeken elég diszkrét sztárnak tűnik, a közösségi médiában átlagcsajként jelenik meg, kivéve az Instagramon, ahol...

0 · Nov 08, 2020 04:41pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments