Átnéztük az aktuális hazai Instagram-termést, és a Velvet szerkesztősége arra az álláspontra jutott, hogy a női hírességek által frissen kiadott posztok közül az öt legszexibb az alábbi öt.

Labancz Lillával kezdjük, aki rendszerint dalszövegeket idéz a posztjaiban. Az alábbiban minden bizonnyal Luke Combs dalára utal, aminek a címe az, hogy When It Rains It Pours, ami átvitt értelemben annak a magyar közmondásnak feleltethető meg, hogy a baj nem jár egyedül, de itt most a szó szoros értelmében kell venni a szám címét: Labancz Lilla a szakadó esőben feküdt ki a teraszra bikiniben egy-két attraktív fotó kedvéért.

Burda katalógusba van felvétel?

– kérdezi az alábbi posztban a Nicsak, ki vagyok legutóbbi győztese, Metzker Viktória, akinek a munkássága nélkül az Instagram egy sokkal kevésbé attraktív hely lenne. Alább a felfújt labdával pózol a képzeletbeli katalógusfotózáson.

Vasvári Vivien ugyan hazatért már Dubajból, de például ma reggel is az alábbi, egzotikus hangulatú képpel bombázta meg követőit.

Vasvári Vivien és Smaltig Dalma egy időben együtt szerepeltek a Feleségek luxuskivitelben című realityben, de már mind a ketten kiszálltak belőle, ebben az összeállításban mindenesetre most egymás után következnek. Smaltig Dalma az alábbi posztban azt írja, hogy hiányzik neki, hogy újra nő lehessen.

Azt is megfogadtam, hogy több melegítőt nem veszek. Ha kell, akkor hetente ilyen puccba vágom magam itthon, hogy emlékezzek rá, milyen nőnek lenni... újra!

– írja Smaltig Dalma a következő képekhez.

És végül Gelencsér Tímea, az Exatlon című reality-vetélkedő riportere Dominikáról mutatja a kezével az általa leggyakrabban emojiként is használt jelzést.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Labancz Lilla kifeküdt az esőbe bikiniben, Metzker Viktória a Burda-katalógusba kívánkozik

Íme a nap 5 legattraktívabb instaposztja hazai, női hírességektől. Mi nem vagyunk a Burda, de hozzánk Metzker Viktória bármikor jöhet!

8 · Mar 24, 2021 02:21pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments