Dósa Mátyás volt a Reggeli című műsor egyik vendége ma reggel az RTL Klubon. A 34 éves színészt a legtöbben onnan ismerik, hogy 4 évig szerepelt a Barátok köztben 2003 és 2007 között, mint Egressy Tóni, azaz Berényi Miklós és Balogh Nóra örökbefogadott fia (a karakter később 2018-ban is felbukkant a sorozatban). Íme egy műsorrészlet emlékeztetőül a sorozatból, ami idén nyáron véget fog érni, már csak hetek vannak hátra a befejező epizódig.

Nos, Dósa Mátyás azt mondja, hogy bár sokat köszönhet a Barátok köztnek, nem bánta meg, hogy négy és fél év után eljött a sorozatból, mert kevés más dologra jutott ideje a munka mellett (és ez soha nem ideális, de tizenévesen végképp nem – teszem hozzá én).

Dósa Mátyás azóta is színházban játszik, és a covid alatt is voltak online előadásai, de azért ekkoriban ő is jobban ráért a szokásosnál. Az juthat az ember eszébe most, hogy tavaly mennyien mondták a munka nélkül maradt előadóművészeknek, hogy menjenek el kapálni.

Én nem tudok megmaradni egyhelyben, nekem valamit [mindig] csinálnom kell, és mivel volt egy csomó szabadidőm, elmentem egy barátom cégéhez kertészkedni. [...] Azt képzeltem, hogy növényeket fogok ültetgetni meg sövényt fogok vágni, de azért ez nem így volt. [...] Fát pakoltam egy platós autóra például, az vicces volt, hogy a Thuróczy Szabiék kertjében pakoltam, és ő reggel jött ki, hogy „te mit csinálsz itt?”, hát, mondom, „pakolom a fádat”. [...] 8 órában ástam két héten keresztül, de élveztem.

Dósa Mátyás azt is említi műsorvezetői kérdésre, hogy új párkapcsolata van, de amikor a riporter firtatja, hogy erről mit lehet tudni, azt mondja, hogy „semmit” – nem szeretne erről a témáról többet nyilatkozni.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Így néz ki 14 évvel később: felbukkant a Barátok közt Egressy Tónija a Reggeliben

Dósa Mátyás a mai napig színész, de a járvány miatt tavaly kertészkedést is vállalt. A cég egyik kliensében Thuróczy Szabolcsot ismerte fel.

0 · Jun 01, 2021 03:11pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments