Bódi Sylvi, akit november 22-től a Farm VIP második évadában, a piros csapat játékosaként láthatunk majd, remekül érzi magát, amióta a Balatonra költözött. Aranykalászos gazdaként, hobbi szinten zöldségeket és gyümölcsöket termeszt, az Instagram-oldalán pedig tanácsokkal és tippekkel segíti a követőit. Sylvi a koronavírus rá gyakorolt hatásai mellett arról is beszélt  a Velvetnek:  számára miért fontos, hogy jó példát mutasson a közösségi oldalakon.

Miért vállaltad a műsorban való szereplést?

Elsősorban szerettem volna kipróbálni, hogy tudok-e felelősségteljesen állatokat tartani. Célom, hogy a jövőben csirkéket, fürjeket és kecskéket vásároljak, de nem akartam olyan lenni, mint azok a gyerekek, akik karácsonyra állatot kérnek, de azt sem tudják, hogyan kell azt gondozni. A nagymamámnak ugyan voltak tyúkjai, amelyeket néha megetettem, de az nem ugyan az, mintha a saját állataimról gondoskodnék.

És jól 'vizsgáztál'?

Igen, meg is jött a kedvem. Olyannyira, hogy én szeretném elkészíteni az óljaikat és a ketreceiket. Ha minden jól megy, novemberben sikerül is megvalósítani ezeket a terveket!

Hogyan élted meg a koronavírus-járványt?

Bár mondhatni „biztonságban” voltam, a fővárosban is hasonlóképp éreztem volna, hiszen mindent megteszek annak érdekében, hogy megóvjam az egészségemet. Tudatosan élek, sok vitamint szedek, nem rettegek semmilyen vírustól. Sajnos így is átestem a betegségen, de szerencsére hamar átment rajtam. Könnyebb volt itt átvészelni a bezártságot, mintha benn ragadtam volna egy lakásban. A pandémia alatt kezdtem el elmélyülni a növénytermesztés rejtelmeiben. Már a nagyszüleim is zöldségesek voltak, termesztettek és árultak, engem pedig egészen pici korom óta munkára fogtak.

Tisztán emlékszem, hogyan magyarázta a nagypapám a helyes ültetési technikákat. Még külön kis kertem is volt, amelyet egyedül gondoztam. Jó érzés olyan növényeket fogyasztani, amelyeket én termelek a saját veteményesemben.

Paradicsomból például 12 félét ültettem, és az egyik finomabb, mint a másik. A magokból születik egy élőlény, ami picit olyan érzés, mintha gyermeked lenne. Azt gondolom, fontos lenne a fiataloknak is megmutatni, hogy mekkora lehetőséget rejt magában egy saját kert.

Időközben aranykalászos gazda lettél!

Ahogy haladtam előre, úgy éreztem, egyre több minden érdekel és szerettem volna felkészültebb lenni a témában. Most már vezethetnék traktort is! Bár lenne, de egyelőre azzal sajnos nem rendelkezem. Érdekes, hogy régen mennyire vágytam egy tűsarkú cipőre, ma pedig már azt nézem, hol kaphatóak a legújabb gumicsizmák. Nagy álmom még egy fűnyíró traktor! Vicces, hogyan változnak az évek múlásával az ember vágyai.

116 ezer követőd van az Instagramon. Mennyire fontos számodra, hogy mit közvetítesz a követőid felé?

Azt gondolom, igenis fontos, hogy jó példát mutassak, hogy érdekes tartalmakat posztoljak. Annak a korszaknak már vége, sőt, talán sosem voltam az a nő, aki ok nélkül mutogatta magát. Úgy gondolom, az Instagramon való céltalan csücsörítés helyett inkább az értékeket, az érdekes dolgokat akarom képviselni.

A természet tisztelete és szeretete alapvető tananyag lehetne az iskolában is!

A túlélésünk kulcsa, hogy megtanuljuk, hogyan gondoskodhatunk magunkról. Rengetegen írnak, mennyire motiváló vagyok ezekkel a posztjaimmal. Jó érzés, hogy ezzel is jó példát mutathatok! Csodálatos utazás ez, remélem, hogy még sokáig segíthetek így a követőimnek.