Izgalmas időszak elé néz Britney Spears, akit a híresztelések szerint jelenleg a babatervezés tesz a legboldogabbá. A 40 éves popdíva eddig sem titkolta, hogy családját szívesen bővítené, ám míg édesapja, Jamie gyámsága alatt élt, erre nem volt lehetősége. 

Mostanra azonban a családi háború lezárultával az énekesnő szabadon dönthet életéről. Tizenkét évvel fiatalabb vőlegényével bele is vágtak a babaprojektbe. Azt pedig, hogy Asghari is szívesen nézne már szülői örömök elé, az is bizonyítja, hogy viszonylag rövid határidőt – mindössze néhány hetet – szabtak maguknak: ha a baba nem fogan meg természetes úton nyárig, akkor mesterséges megtermékenyítéssel próbálkoznak.

Az énekesnő nem zárkózik el attól sem, hogy béranya segítségét kérje – írja a Female First.

Britneynek folyton a kisbabákon jár az esze. Évek óta szeretne gyermeket Samtől, és most már, hogy szabadon dönthet erről is, nagyon izgatott. Ikrekre vágyik, egy kislányra és egy kisfiúra. Mindig is erről álmodott. Nem akar sokáig várni. Ha nyárig nem esik teherbe, lombikkal próbálkoznak, vagy béranya segítségét kérik

– súgta meg Spearsék egyik közeli ismerőse, aki szerint a szerelmesek már el is kezdték kialakítani a babaszobát.

A kiságyat már megvette és az otthonában már a babaszobában is megvan a helye. Sőt, a leendő dadusokat is elkezdte keresni. Tudják, mikor van Britneynek peteérése, és az énekesnő babaváró vitamint is szed. Mindenkinek azt mondják, hogy előre terveznek és hogy éven belül, ha nem is két, de legalább egy kisbabát tartanak majd a karjaikban

mondta a Heatworldnek a bennfentes.