horoszkóp
shutterstock 16255750

Diszkóban rehabilitálódnak a családírtók

2014.10.28. 10:59 Módosítva: 2014-10-28 13:33:20

A gyógykezelésen túl speciális foglalkozásokkal igyekszik felkészíteni az Igazságügyi Megfigyelő- és Elmegyógyító Intézet (IMEI) az ott kezelteket a szabad világba való visszatérésre. A betegek egyik kedvenc programja a diszkó – írja a Bors

A lap úgy tudja, az IMEI-ben kezelt, gyakran igen súlyos bűncselekményeket elkövető betegek részére az intézmény igyekszik változatos szabadidős programokkal elősegíteni a gyógyulást – és ezáltal a szabad világba való visszatérést.

„A sikeres rehabilitáció érdekében az IMEI pszichopedagógusai sajátos nevelési feladatokat látnak el – közölte a Borssal Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóiroda- vezetője. „Az elsődleges cél, hogy a kényszergyógykezelés bíróság általi megszüntetése után a betegek visszailleszkedjenek a társadalomba, és lehetőségeikhez képest egészséges társadalmi életet éljenek. Az intézmény rendszeres egyéni, kis- és nagycsoportos foglalkozásokat szervez, ahol elősegíti az egymás közötti társas kapcsolatok kiépítését, fenntartását, erősítését. A speciális programok része például istentisztelet, filmvetítés, ki mit tud, kertészszakkör vagy diszkó. Itt azonban nem lemezlovasok lépnek fel, csupán az intézet ebédlőjében egy CD-lejátszóból szól a zene, miközben a betegek felügyelet mellett akár táncolhatnak is. Az IMEI-ben a nagyobb ünnepek, húsvét, farsang, vagy karácsony alkalmából is rendeznek csoportos programokat. Az intézet színjátszó köre például tavaly, az I. Börtönszínházi Találkozón elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat" – tette hozzá a szóvivő.