horoszkóp

Hat ember ellen vádemelési javaslat az agárdi gyermekéheztetés ügyében

2014.10.31. 08:06

Még 2013 áprilisában történt az az eset, amiben most küldött a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslatot az ügyészségnek. Ha még emlékeznek, arról az ügyről van szó, amiben két jómódú szülő gyakorlatilag halálra éheztette a másfél éves gyerekét Agárdon. A Bors információi szerint összesen hat gyanúsított szerepel a vádemelési javaslatban, de hogy pontosan kik ők, az csak azután derül ki, hogy az ügyészség dönt arról, hogy emelnek-e vádat egyáltalán. Addig lehet spekulálni, a Bors össze is szedte, hogy valószínűleg ki lehet az a hat ember. A szülők egyértelműen, rajtuk kívül valószínűleg az a természetgyógyász, aki hetente látogatta a kisfiút, továbbá valószínűleg az anyai nagyapa, aki egy háztartásban élt a szülőkkel, ezért látnia kellett, hogy mi folyik a házban. Korábban vizsgálták a háziorvosok és a védőnők felelősségét, így könnyen lehet, hogy ebből a körből is került ki gyanúsított. Az ügyészségnek 30, legfeljebb 90 napja van dönteni a vádemeléskor, akkor legkésőbb kiderül, hogy pontosan kiket vádolnak a bűncselekmény elkövetésével.