Ájultan, szakadt pólóban találtak rá a járókelők Encsen, a Muskátli úton egy 21 éves lányra június 11-én 22 óra 30 perc körül. Azonnal mentőt és rendőrt hívtak hozzá, akiknek elmondta: két férfi támadta meg az encsi vasútállomáson - írja aBlikk. 

A lány encsi barátjától akart hazautazni vonattal, mikor két férfi cigarettát kért tőle. A lány miután kikosarazta őket, majd hátat fordított nekik. Ekkor a két férfi megragadta karját és elkezdte vonszolni a síneken át egy raktárépületig. Ott a támadok egyike az ajtónál őrködött, míg társa nem éppen szalonképesen közölte áldozatával, közösülni fog vele. A lány ellenállt ,de sikerült kiszabadulnia a férfi szorításából, ekkor szakadhatott el a pólója. Kihallgatásakor azt mondta, támadóit nem tudja elfelejteni, annyira az emlékezetébe vésődtek. A lány személyleírást adott a zsaruknak a fekete hajú, farmer térdnadrágos alakokról. Végül elkapták a két férfit, akik ellenaljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. Szabadlábon védekeznek.