horoszkóp

Mobillal vették fel a kisfiú megalázását

2014.11.14. 14:35

Kényszerítés a gyanú azok ellen a tatabányai fiúk ellen, akik egy 13 évest vettek rá arra, hogy térdepeljen le előttük, és könyörögjön, hogy meg ne verjék – írja a Kemma. A megyei hírportál szerint egy élelmiszerüzlet előtt történt az eset, amiben a 22 éves P. R. Attila, a 19 éves C. Attila, a szintén 19 éves B. Róbert, valamint fiatalkorú társuk kényszerítették a fiút. Egyikük telefonnal rögzítette a történteket: azt, amikor megtöröltették egyikőjük cipőjét, illetve azt, ahogy a hátára fektették és megrúgták. Másnap a nyomozók már elő is állították a feltételezett elkövetőket, sőt november 12-én vádemelési javaslatot tettek ellenük.