A múlt héten eltűnt, majd november 19-én holtan talált szépségkirálynő, Maria Jose Alvarado nővérének barátja, Plutarco Ruiz rendőrségi kihallgatásán bevallotta, hogy ő gyilkolta meg a 19 éves és 23 éves áldozatokat.

A Los Angeles Times beszámolója szerint Miss Honduras és nővére, Sofia Trinidad Alvarado november 13-án Ruiz születésnapi buliján vett részt, és a férfi féltékenységi rohamot kapott, amiért barátnője egy másik férfival táncolt.

Emiatt törhetett ki az éjszaka folyamán később az a veszekedés, amelynek során a férfi előkapta fegyverét, és lelőtte barátnőjét, majd Miss Hondurast is, amikor az menekülni próbált – nyilatkozta a hondurasi rendőrség vezetője, Ramon Sabillon. A nyomozás adatai szerint a szépségkirálynőt kétszer is hátbalőtték.

A holttesteket Santa Barbara egyik hegyvidéki területén, egy folyó mellett ásták el.

Ruizzal együtt letartóztatták tettestársát, Aris Maldonadót is, akinek egyelőre nem tisztázott a szerepe a gyilkosságban, valószínűleg a holttestek szállításában és elásásában segített a férfinak.

Maria Jose Alvarado szerdán utazott volna Londonba, ahol csütörtökön kezdődtek a 2014-es Miss World választás eseményei. Honduras kegyeleti okokból nem vesz részt a versenyen, nyilatkozta Eduardo Zablah, az országos szépségverseny szervezője.