Ellenőrzésre állítottak meg a rendőrök november 20-án (csütörtökön) nem sokkal éjfél után, Nyíregyházán egy Nissant, ám a sofőr az intézkedés alól kivonta magát és elhajtott. A police.hu híre szerint ezután az autóban utazó két férfi a 4-es számú főúton menekült, majd Debrecennél felhajtottak az M3-as autópályára – és

szemben a forgalommal haladtak

Budapest felé, a jobb pályatesten.

A történtek miatt a rendőrök azonnal lezáratták az autópálya Hajdú-, Borsod-, Heves és Pest megyei szakaszainak felhajtóit, és intézkedtek a forgalom eltereléséről. A menekülő járművet a rendőrök végül Heves megyében, az Ecsédi pihenőhelynél tartóztatták fel. Az autóban ülő két férfi közül az egyiket 2014. november 20-án 1 óra 47 perckor a helyszínen elfogták, a másik elfutott és a közelben próbált elrejtőzni. A keresett személyt a Készenléti Rendőrség helikopteréről kapott jelzés alapján egy órával később, 2 óra 51 perckor fogták el.