horoszkóp
fotó 5

Facebookon gyűjtöttek vért a MARS állateledelgyárban megégett férfinek

2014.11.21. 14:17

Véletlenül magára nyitotta  a 86 °C-os, forró gőzt munka közben  csongrád-bokrosi Mars gyárban az a 25 éves fiatalember, akit kedden súlyos, életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopter szállított Budapestre. Úgy tudjuk, a férfi állapota jelenleg stabil, de még sokáig eltart a felépülése. Barátai a Facebookon gyűjtenek vért számára.  

Saját magát forrázta le

Zs. D. kedden reggel munkatársával éppen a gyár melegvizes rendszerén dolgozott, ahova két darab alkatrészt kellett beszelniük egy szűk helyre –tudtuk meg a Csongrád Megyei Kormányhivatal gyors válaszából. 

Egy neve elhallgartását kérő dolgozó megerősítette, hogy Zs.D. volt az, aki bemászott, hogy a csőrendszerhez csatlakoztassa az alkatrészeket. A kis helyen hegesztővel kellett ehhez dolgoznia. Ez okozta a brutális balesetet

A cső és a szűk fal közé beszorulva hegesztett, miközben munkatársa adogatta neki a szerszámokat, azonban miközben kinyúlt az egyikért, lábával meglazította az egyik, a gőz visszatartására is szolgáló pillangószelepet, és ekkor zúdult rá a magas nyomású, 86 °C-os gőz. 

Munkatársa mentette meg az életét

Munkatársa már csak a kiabálásra lett figyelmes, hátrafordulva csak egy hatalmas gőzhalmazt látott, benne a fájdalomtól üvöltő Zs.D. alakjával, aki beszorulva nem tudott kimenekülni. 

Társa a másik oldalról benyúlva megragadta a karját, és az egyik tartály tetejénél kihúzta a gőzből. A teste nagy részén megégett férfit az előtérbe vitték, ruháját letépték, és megpróbálták a helyszínen ellátni. 

A teste nagy része súlyosan megégett

Mint megírtuk, a 25 éves férfi még magánál volt, és egy széken ült, amikor a mentő odaért.  A gyárban dolgozóktól úgy tudjuk, hogy végül mélyaltatásban szállította el a budapesti Szent István Kórház Égés- és Plasztikai Sebészeti Osztályára egy mentőhelikopter. 

„A hegesztőpajzsnak köszönhetően az arca nem sérült meg, de a teste többi része a nagy nyomású forró gőz miatt súlyosan megsérült. Állítólag

néhol csontig főtt a gőzben.

– írta meg az Indexnek egy a neve elhallgatását kérő kollégája. 

Úgy tudjuk, hogy Zs.D.-t jelenleg a Szent István kórház intenzív osztályán kezelik, állapota jelenleg stabil, továbbra is altatják, és felépülése nagyon hosszú időbe telhet. Barátai a Facebookon a napokban felhívást tettek közzé, melyben azt kérték, hogy aki tud, adjon vért a fiatal férfinak. A kellő mennyiség elég gyorsan összegyűlhetett, mert később azt írták, egyelőre nincs szükség több vérre, mert az csak 30 napig tárolható.

A gyárnál egy tábla jelzi csak a balesetet, a  Mars Magyarország Kisállateledel Gyártó Kft. azonban tegnap közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, melyben sajnálatukat fejezik ki az esettel kapcsolatban: 

„Az esetet minden részletre kiterjedően kivizsgáljuk a hatóságokkal, valamint az összes érintett szolgáltatóval közösen. A baleset komolyságára és a résztvevők tiszteletben tartására való tekintettel a folyamatban lévő vizsgálatról jelenleg további információt nem áll módunkban közölni. Megértésüket köszönjük!” – írták a  Velvetnek. 

A kormányhivatal is vizsgálja a balesetet

A megyei kormányhivatal munkavédelmi igazgatósága is szigorú vizsgálatot indított az ügyben. 

„A jogszabályi előírás alapján a szűk térben való csőszerelési tevékenységre részletes technológiai utasítást kellett volna készíteni. Ezt a munkáltató elmulasztotta. A baleset megelőzhető lett volna, ha ezt a hegesztési tevékenységet nem szűk térben, hanem egy biztonságos helyen végzik, majd ezt követően végzik el a csőszakasz beépítését” – tájékoztatott a vizsgálat jelenlegi állásáról a kormányhivatal. 

Testvére cégének dolgozott

Az eset azonban ennél még szomorúbb, mert úgy tudjuk, hogy Zs.D. bátyja cégének munkatársaként dolgozott alvállalkozóként a gyárnál, így az is előfordulhat, hogy a munkaadó felelőssége is felmerül az ügy kapcsán. 

Az esettel kapcsolatban felkerestük a férfi testvérét is, aki nem tagadta, hogy az ő cége végezte volna a munkálatokat, bővebben azonban nem akart nyilatkozni. 

Ismét kerestük a megyei rendőr főkapitányságot is, ahol közölték, hogy az ügyben nem folytatnak eljárást.

Pillangószelep

Pillangószelep.gif

A pillangószelep szabályozó és záró armatúra, záróeleme általában kör- vagy ellipszis alakú lemez, ami a csőben egyik átmérője körül elforgatható. A pillangószelep ellenállása kicsi és mozgatásához kis nyomatékra van szükség, de csak kis nyomások esetén alkalmazható.

forrás: wikipedia