Rendkívül súlyos börtönbüntetést kapott egy diákja molesztálásáért egy 33 éves kansasi középiskolai tanárnő – írja a Huffington Post. A lap szerint Brooke Dinkelt egy 13 éves tanítványa megrontásával vádolták. Az ítélethirdetéskor kiderült, a nőnek 13 évet kell majd leülnie, amikor ezt megtudta, teljesen kiborult. Változatlanul azt állítja, a diákja kényszerítette bele a testi kapcsolatba.

Megerőszakolt. Nem tudom, mi történt utána. Nem tudom megmagyarázni a tetteim.

Ezekkel a szavakkal igyekezett megmagyarázni a tetteit a bíróságon. Hozzátette, ő nem szexragadozó, van egy 4 és egy 6 éves kislánya, akik anya nélkül maradnak. Azonban Christina Trocheck helyettes megyei ügyészt nem hatották meg az anyai szavak, szerinte a bizonyítékok alátámasztják, hogy nem a fiatal fiú volt az agresszor. Szerinte a nő magához csalogatta ajándékokkal a fiút, szexuális kapcsolatot létesített vele, majd erről hencegett is ismerőseinek, miközben a fiút manipulálta, hogy az ne beszéljen erről. 

Az is kiderült, hogy Dinkel ügye kezdete után is megpróbált kapcsolatba lépni a fiúval. Trocheck hozzátette, Dinkelnek nincs joga másokat megrágalmazni, hogy kimentse magát. Az ügyész brutálisan kemény büntetést kért: életfogytiglant annak a lehetősége nélkül, hogy 25 év múlva feltételesen szabadlábra bocsáthassák. Dinkel ügyvédje azzal védekezett, hogy védencének nem börtönre, hanem mentális kezelésre lenne szüksége.

A bíróság végül 165 hónap börtönre és élethossziglani megfigyelésre ítélte a nőt kétrendbeli nemi erőszakért. A többi nyolcrendbeli nemi erőszak és tízrendbeli szodómia alól felmentették. A bíróságon elmondták, hogy az affér 2012-ben kezdődött a lindsborgi Smoky Valley Middle School nevű iskolában. A vallomást tevő áldozat elmondta, hogy az egész Dinkel 2013. márciusi letartóztatásáig zajlott.

Ha még mindig nem telt be ezzel a szomorú történettel, kattintson ide, és megtalálja valamennyi további tanárnős sztorinkat!