Szexuális visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Szentendrei Rendőrkapitánysága. A Police.hu információi szerint a férfi 2014. október 21-én 16 óra körüli időben a Pomáz, Gábor Áron utcában megszólított egy hazafelé tartó 12 éves lányt, akitől megkérdezte, hogy elmegy-e vele fagylaltozni, majd arcon puszilta. A lány ezt követően elfutott.

Másnap, 2014. október 22-én 13 óra 30 perc körüli időben a Pomáz, Kubinyi utcában egy 16 éves lányt szólított meg ugyanaz az ember, majd meg akarta fogni a fenekét, mire a lány a nála lévő esernyővel a férfi felé csapott. Az ismeretlen férfi ekkor elfutott a helyszínről.

Az ismeretlen tettes egy 18-25 év közötti, 175-180 centiméter magas, vékony testalkatú férfi. Haja hosszú, göndör, barna színű. Arca borostás. A bűncselekmény elkövetéskor kék színű farmernadrágot és sötét baseball sapkát viselt, valamint egy fekete színű mountain bike kerékpárral közlekedett.

Aki felismeri a képen látható férfit, esetleg tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-236-28-83-as telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ,,Telefontanú" zöld számán (h-cs: 8-16 p: 8-13), a 107, vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.