23 gyermeket és három tanárt már beoltottak abban a pilisszentlászlói általános iskolában, ahol szerdán kiderült, hogy egy alsó tagozatos kislány hepatitis A vírussal fertőződött meg – tájékoztatott a Velvet megkeresésére Budapest Főváros Kormányhivatala. 

Mint azt elsőként megírtuk, a gyermek valószínűleg édesapjától kapta el a májgyulladásos betegséget, aki korábban Afrikában dolgozott. A kislány étvágytalan, gyenge volt, majd a jellegzetes sárga bőrszín megjelenése után orvoshoz vitték, ahol a vizsgálatok igazolták a gyanút, az eredményei pozitívak lettek hepatits A fertőzésre.

Úgy tudjuk, hogy a Pilisszentlászlói Kékvölgy Waldorf Iskola többi tanulójánál nem észlelték a tüneteket, de a hivatal megtette a szükséges óvintézkedéseket. 

"A Járási Népegészségügyi Intézet munkatársai haladéktalanul megkezdték a beteg környezetében szükséges védőoltások beadását. Helyszíni járványügyi vizsgálatot végeztek az iskolában, amely során meghatározták a védőoltásban részesítendők körét. Közülük már 23 gyereknek és három tanárnak adták be a védőoltást. A fentiek köréből az iskolából hiányzó gyermekek oltására is biztosítottak oltóanyagot az egyik pilisszentlászlói háziorvosnál. A szülőket írásban tájékoztatták a háziorvos elérhetőségről és rendelési idejéről. A rendelési időn belül a szülők bármikor vihetik a gyermeküket oltásra." -írták válaszukban. 

A hivatal sajtófőnöke Szivák Bernadett kiemelte, hogy a hiányzó diákok oltása folyamatban van. Az érintettek részére tájékoztató levél kiküldésére került sor, melyben a megbetegedés legfontosabb tüneteire és a betegség előfordulása esetén szükséges intézkedésekre hívták fel a figyelmet.

A Járási Népegészségügyi Intézet a védőoltásokon túlmenően egyéb, a járvány megelőzését célzó intézkedéseket is foganatosított, vagyis elrendelte széles spektrumú (baktérium, vírus és gombaölő hatású) kézfertőtlenítő-szer kihelyezését, egyszer használatos kéztörlő biztosítását, fertőtlenítőszeres nagytakarítást, valamint a konyhán használt tányérok, eszközök széles spektrumú fertőtlenítőszeres mosogatását.

Hepatitis A

Néhány alapvető, fontos ismeret a betegségről:

A betegség leggyakoribb lappangási ideje kb. 1 hónap.

A betegség tünetei: rossz közérzet, fáradékonyság, étvágytalanság, émelygés-hányinger, sárgaság, világos széklet, sötét vizelet.

Terjedési mód: enterális úton, a fertőzött ember székletével szennyezett kéz, tárgy (WC ülőkék, WC fogantyúk, ajtókilincsek, gyermekjátékok, edények, poharak, evőeszközök), élelmiszerek útján terjed.

A betegség megelőzésében alapvető fontosságú az általános higiénés rendszabályok betartása, ezen belül is a legfontosabb a szappannal, meleg folyóvízzel végzett alapos kézmosás. Különösen fontos ez WC-használatot követően, valamint ételkészítés, tálalás, étkezés előtt. A kézmosás során ügyelni kell arra, hogy mindkét kéz teljes felszínét (ujjak közötti területeket is) megmossuk. A megfelelő kézmosás legalább 40-60 másodpercig tart.