Hatalmas felháborodást okozott a coloradói New Hope Ministries egyik lelkipásztora, Ray Chavez, miután félbeszakított egy temetést, és nem volt hajlandó folytatni a szertartást azután, hogy kiderült az elhunytról, hogy leszbikus volt – írja a Jezebel.

A lelkipásztor azt mondta, addig nem folytatja a szertartást, amíg a család el nem távolítja a teremből a nő felesége és közösen nevelt két gyerekük fényképét. A család természetesen erre nem volt hajlandó, inkább úgy döntöttek, hogy máshol folytatják le a szertartást.

„Megalázó volt. Nagyon szörnyű” – mondta az egész helyzetről az elhunyt, Vanessa Collier egy régi barátja a Denver Postnak. „Nem hajlandó az egyház elvégezni egy temetést. Ki hallott már ilyet?” – mondta egy másik barát a lapnak.

A temetésen összegyűlt barátok, sokan közülük szintén leszbikusok, melegek, akik hozzászoktak már ahhoz, hogy a milyen társadalmi, politikai kirekesztésekkel kell megküzdeniük a szexuális orientációjuk miatt, fogták a temetésre hozott virágokat, ajándékokat, valamint a halott barátjukkat a koporsójával együtt, és egy groteszk, morbid jelenetben megpróbáltak új helyszínt keresni a temetéshez.

Szerencsére a közelben volt a Newcomer Funeral Home nevű temetkezési vállalkozó cég, amelyik vállalta, hogy lefolytatja a szertartást.

A megszakított temetés természetesen tüntetéseket hozott magával, kedden délután néhány tucatnyian tüntettek a New Hope Ministries temploma előtt. A tüntetők bocsántkérést követeltek, a transzparenseiken pedig az egyház képmutatására hívták fel a figyelmet.

Azért tartották különösen gerinctelennek a lelkipásztor megoldását, mert a temetés előtt egy héttel odaadták azokat a fényképeket az egyháznak, amiknek a levetítését kérték a szertartáson. Ezek között volt olyan, amin az volt látható, hogy Collier megcsókolta a feleségét. Vagyis az egyháznak lett volna egy hete arra, hogy jelezze, ha valami problémája van.

Collier halálát feltehetőleg öngyilkosság okozta.