Két helikopter ütközött össze hétfőn Argentínában a TF1 francia kereskedelmi TV túlélő-show-jának forgatása közben. A balesetben tíz ember vesztette életét, köztük három híres sportoló. A baleset körülményei egyelőre nem ismertek.

A Dropped című TV-produkció által közzétett lista szerint az áldozatok között van három sportoló híresség, Florence Arthaud női vitorlázó, Camille Muffat úszónő és Alexis Vastine ökölvívó is.

Az Inforádió adta hírül, hogy a produkció által bérelt két gép a levegőben összeütközhetett, a szerencsétlenséget senki sem élte túl - mondta el újságíróknak az északnyugati La Rioja tartomány biztonsági főnöke, Cesar Angulo. Az El Independiente című argentin napilap tudomása szerint életét vesztette a két helyi pilóta is.

A harmadik éve tartó sorozat lényege, hogy a  sportoló szereplőknek szélsőséges természeti körülmények között kell versenyfeladatokat végrehajtani. Február végén kezdték forgatni az idei évad részeit Patagóniában. A mintegy 80 fős stáb hétfőn Argentína északnyugati részén, a hegyvidéki Villa Castelli térségébe tartott, hogy felvegye a következő részt, amikor a tragédia bekövetkezett.

A helikoptereket La Rioja, illetve a szomszédos Santiago del Estero tartományok kormányzatától bérelte a túlélő-show-t forgató francia cég, amely turisztikai szolgáltatásokat is nyújt. A Buenos Airestől mintegy 1100 kilométerre északnyugatra, Quebrada del Yeso város közelében történt szerencsétlenség oka egyelőre nem ismeretes. Sajtójelentések szerint az időjárási körülmények jók voltak.