"A hírekkel ellentétben nem halt meg az a két éves kisfiú, aki a tegnapi napon felrobbant zuglói házban szenvedett súlyos sérüléseket, de állapota még mindig súlyos, életveszélyes" - mondta a Velvet megkeresésére Dr. Tóth Ferenc, a Péterfy Sándor utcai kórház Baleseti Központjának Intézetvezető főorvosa. 6 beteg került hozzájuk, a 4 gyerek és két felnőtt közül a felnőttek szenvedtek relatív könnyebb sérüléseket. Az életveszélyben lévő kisfiú felépülésében az elkövetkezendő egy hét lesz a legkritikusabb. 

Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, vélhetően gázrobbanás történt egy zuglói házban. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint A gázszolgáltatás egyelőre szünetel az épületben, mert a szolgáltató szakemberei szivárgást észleltek, ezért kiszakaszolták a hálózatból. Öt lakást nyilvánítottak lakhatatlanná a Cserei utcai épületben, ahol korábban robbanás történt, a többi lakásba visszatérhetnek a lakók. Az épületben egyelőre szünetel a gázszolgáltatás, mivel a szakemberek szivárgást észleltek, ezért a kivizsgálás idejéig kiszakaszolták az épületet a hálózatból. Az utómunkálatok során a tűzoltók egy szétnyílt és egy ép gázpalackot is kihoztak az épületből. A robbanás és a tűz keletkezésének okát tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálják.