Nikolász és Amanda, a taktakenézi kisgyermekek egy gödörben, elevenen égtek el. A kicsik családja összeroppant a gyásztól, Amanda apukáját kétszer is újra kellett éleszteni - írja a Bors. 

Az unokatestvérek a ház mögötti udvaron játszottak, amikor belezuhantak egy másfél méteres szemetesgödörbe.

A Bors szerint a gyerekek egymást átölelve, talán épp egymást óvva haltak meg, a szülők azóta nyugtatókon élnek, az édesapát azóta kétszer kellett újraéleszteni. 

ABlikkazt írja, hogy Molnár Tibor polgármester korábban az MTI-nek azt mondta, úgy tudja, egy ágybetétet lobbantottak lángra, de beleakadtak annak rugóiba, így nem volt menekvés.

A helyszínen egyébként több tűzvizsgáló is volt. A család szerint azt mondták, a gödörben korábban kábeleket égettek, és könnyen elképzelhető, hogy a tűz még nem aludt ki teljesen, amikor a kicsik a mélybe zuhantak.

Az ügyben nyomozást indított a rendőrség.