Most, hogy az első hírek lementek a tragikus Germanwings-katasztófáról, a sajtó elkezdett a baleset mélyére ásni. Sorra mutatják be az áldozatokat, akik közül 67 német, 45 spanyol volt, de több más ország állampolgárai is meghaltak, amikor az Airbus a Francia-Alpok egyik hegyébe csapódott. A BuzzFeed összegyűjtött néhány azonosított áldozatot.

  • A legsúlyosabb veszteség egy 16 fős német osztály és két tanáruk, akik egy halterni középiskolából utaztak ki spanyol testvérosztályukhoz. A város polgármestere sajtótájékoztatón számolt be a tragédiáról, valamint arról, hogy a szülők azután kezdtek az iskolánál gyülekezni, hogy nem tudták elérni gyerekeiket.   
  • Oleg Bryjak, a düsseldorfi operaház társulatának tagja is a gépen volt. Egy barcelonai előadás után tartott haza az elismert művész. Vele volt Maria Radner, szintén operaénekesnő, aki a Siegfriedet adta elő a katalán városban.
  • Josep Sabaté Casellas egy La Corunában élő Esprit-alkalmazott volt, aki már a negyedik gyerekének születésére készült.
  • Számos élelmiszeripari szakember is az áldozatok között volt, ők egy kölni szakmai konferenciára tartottak.
  • Oriol Junquerasnak, a Katalán Republikánus Bal párt egyik tisztviselőjének a 33 éves felesége is a Germanwings gépén utazott.
  • Carol Friday és fia, Greig ausztrál turistákként voltak Európában, sajnos ők is a repülőn voltak, ezt az ausztrál külügyminiszter is megerősítette.