A düsseldorfi ügyészség kulcsfontosságú információt hozott nyilvánosságra pénteken: Andreas Lubitzot, a kedden lezuhant Germanwings-gép másodpilótáját eltiltották a repüléstől. A düsseldorfi lakás átkutatásakor bukkantak a nyomozók az összetépett orvosi papírra, ami nem tartotta őt alkalmasnak a repülésre. Az orvosi papírok már a repülés napjára is vonatkoztak – olvasható a Bild percről percre cikkében. A Germanwings később közölte, ők erről nem tudtak, Lubitz nem adott át orvosi papírt nekik.

Később a Tagesspiegel azt is kiderítette, hogy Lubitz a düsseldorfi egyetemi klinikán is kezelték súlyos depressziója miatt, több gyógyszert is kellett szednie.

Mint csütörtökön kiderült, a depresszióval is kezelt Lubitz tűnik a katasztrófa fő felelősének, kizárta a pilótafülkéből a másik pilótát, majd szándékosan csökkentette a gép magasságát, míg az az Alpok hegyei közé nem csapódott, 150 embert megölve. Pénteken közölték, eddig 400-600 közötti emberi testrészt gyűjtöttek össze a becsapódás helyszínén, ahol egy holttest sem maradt egyben.