2014. november 18-án este meggyilkoltak otthonában egy idős asszonyt Viszen.   A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatósága egy 18 éves férfi ellen előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett gyanúja miatt folytatott eljárást, ami most a vádemelési szakaszhoz ért.

A Police.hu híre szerint  rövid időn belül a nyomozók látókörébe került egy helyi lakos, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. A 18 éves Sz. Balázst a rendőrök 2014. december 2-án elfogták és előállították a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra. A férfi többszöri kihallgatását követően beismerte tettét. A nyomozók a fiatalembert őrizetbe vették és indítványozták előzetes letartóztatását, amelyet a Kaposvári Járásbíróság 2014. december 4-én elrendelt.

Tisztázódott, hogy a férfi korábbról már ismerte a sértettet, tervezett új munkahelyére történő elutazásához pénzre volt szüksége. Remélte, hogy az idős nőnél készpénzt talál. Tudta, hogy a néninek nem volt kutyája, ami hátráltatta volna cselekményében, ezért esett rá a választása. A beszerzett szakértői vélemények és az elvégzett nyomozati cselekmények alapján kiderült, hogy Sz. Balázs a bejárati ajtónál a korábbi vallomásával ellentétben nem egy vascsővel, hanem egy teleszkópos fém bottal (viperával) brutálisan bántalmazta – több alkalommal, nagy erővel megütötte – a 70 éves asszonyt, aki belehalt sérüléseibe. A fiatalember ezt követően kutatást végzett a lakóházban, ahonnan készpénzt lopott el. Majd a viperát szétszerelte, darabjait különböző helyeken elrejtette, amelynek részeit a nyomozók megtalálták és lefoglalták.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága az eljárást 2015. május 4-én befejezte, és a nyomozati iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Somogy Megyei Főügyészségnek.