Egy balmazújvárosi férfi baltával végzett feleségével, valamint 8 és 10 éves gyermekeivel csütörtökön. A Délhír értesülései szerint a gyilkosság után felakasztotta magát. Az ügyben fél kettő előtt a rendőrség közleményt adott ki, eszerint a mentőszolgálat munkatársai 10 óra 14 perckor bejelentést tettek a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy Balmazújvárosban, egy Szoboszlói utcai családi házban négy holttestet találtak. A rendőrök azonnal megjelentek a házban és megkezdték a helyszíni és halottszemlét. Az orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint a 36 éves nő, valamint a 8 és 10 éves kisfiúk halálát idegenkezűség okozta. A 42 éves férfi önkezűleg vetett véget életének. A helyszíni szemle és adatgyűjtés jelenleg is tart.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a nő és a két gyermek ügyében emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást, a férfi halála ügyében közigazgatási hatósági eljárást indított.