A fiatal férfi nagyjából két hete egy pár száz forintos "cigitől" lett rosszul, majd kómába esett. A bama.hu szerint a pécsi Klinikai Központban napokig küzdöttek az életéért.

A kórház betegjogi megfontolásából nem adott tájékoztatást az esetről, de a portál úgy tudja, a fiú már felébredt a kómából. A mája és a veséje állítólag maradandó károsodást szenvedett. Az sem kizárt, hogy szervátültetésre lesz szüksége.

Dr. Szemelyácz János addiktológus, az INDIT Közalapítvány szakmai vezetője szerint az eset nem egyedi.
„Míg a marihuána jóformán semmilyen szervi károsodást nem okoz, addig az új szerek, mint a „biofű” vagy „műfű” kis mennyiségben is olyan erejűek lehetnek, mint akár a heroin. Az bennük az ijesztő, hogy még csak be sem kell adni intravénásan, elég elszívni egy cigarettával, és a hatóanyag a tüdőn keresztül a véráramba kerül. Serkentő, pszichotikus hatásuk van, még akkor is, miután a használó leállt velük.” – figyelmeztetett a szakember.