A skizofrénia és epilepszia miatt kezelt férfinak a vádirat szerint az a kényszerképzete támadt, hogy szellemi fogyatékos betegtársa a sátán, őt pedig Szent Péter utasította arra, hogy ölje meg. A villanyoltás után ezért nyakon szúrta egy bicskával. A bizarr ügy tárgyalása ma kezdődött a Budapest Környéki Törvényszéken.

A vádlott tavaly egy Pest megyei intézményben állt kezelés alatt, ahonnan többször megszökött, de a rendőrök mindig visszavitték. A férfi először az ágya mellett lévő falra kezdett vallási tárgyú mondatokat felírni. Olyanokat, hogy

  • "nincsen a pokolban nevem"
  • "nem vagyok felakasztva"
  • "szent vagyok örökké"
  • "nincsen bűnöm"

Augusztusban viszont már ott tartott, hogy egy kanál nyelével akarta kiszedni betegtársai jobb szemét, mert azokat „Krisztusnak gyűjti”.  Szellemi fogyatékos áldozatát október 8-án támadta meg, amikor egy kórterembe kerültek. A férfi nem tud beszélni, csak artikulálatlan hangokat képes kiadni, amit ő úgy értelmezett, hogy „nyivákol és rajta röhög”. Ekkor alakul ki benne az kényszerképzet, hogy a sértett a sátán, őt pedig Szent Péter arra utasította, hogy ölje meg. A villanyoltás után ezért magához vett egy bicskát, majd megvágta a nyakát. A nővérek nem sokkal később észlelték, hogy mi történt, ezért ellátták 8 napon belül gyógyuló sérülését. A vádlott közben tiltakozott, hogy hagyják abba, mert a férfinak meg kell halnia.

Az emberölés kísérletének ügyet kedden a Budapest Környéki Törvényszéken kezdték tárgyalni. Koszta János szóvivő szerint a vádat, illetve a vádlott vallomásait ismertették. A vádlott nem vett részt a tárgyaláson, jelenleg is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik.