Halálos közúti baleset gondtalan okozásának vétsége, valamint segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat az ügyészség M. Marcell, a Népszabadság volt főszerkesztője ellen, aki a vád szerint március 30-án több közlekedési szabály megszegését követően elsodort egy kerékpárost a Rottenbiller utca és István utca sarkán, majd elhajtott a helyszínről.

A vádirat alapján M. Marcell a Fiumei út irányába autózott a Rottenbiller utca külső sávjában, ahol egy teherautó, egy trolibusz, illetve a kivilágított bringás haladt előtte. A volt főszerkesztő azonban túl lassúnak találta a sebességüket, ezért áttért a belső sávba, majd megelőzte a két járművet. Ezután anélkül, hogy lassított volna, élesen jobbra kanyarodott, miközben autója jobb oldalával elsodorta a továbbra is a külső sávban tekerő kerékpárost.

A trolivezető a balesetveszélyest manővert látva több másodpercen át dudált, ráadásul a biciklis elsodrása is jól hallható volt, ennek ellenére a vádlott elhajtott a helyszínről. M. Marcell később – még a rendőrségi intézkedés során – visszatért a baleset helyszínre, és jelentkezett az egyenruhásoknál. Az elsodort bringás a baleset során elszenvedett sérülések, illetve a kialakult szövődmények miatt április 26-án életét vesztette.

M. Marcellel szemben az ügyészség - más bűncselekmény mellett - halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot. Ennek büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.