Három fiatalember múlt héten határozta el, hogy elmennek autót lopni Józsefváros szívében – derül ki a police.hu közleményéből. Választásuk egy Trabantra esett. Miután felfeszítették az autó csomagtartóját és bemásztak, – minden bizonnyal – a filmekből ellesett módszerrel próbálták a kocsit beindítani.

Valahogy így:

Nem sikerült, merthogy az autóban nem volt akkumulátor. A Trabant viszont ennek ellenére is kellett. És nagyon kellett,  szóval egész egyszerűen eltolták.

Az autó tulajdonosának már másnap feltűnt a lopás, és feljelentést tett. A rendőrök két nap alatt felderítették az ügyet, és a két tolvajt el is fogtak, a harmadikat még keresik. Az viszont a közleményből nem derült ki, hogy az aksi nélküli autó is meglett-e.