Az amerikai bíró, Arnold Ogden Jones kissé eltért a megszokott bírói gyakorlattól. A Gawker szerint az FBI egyik ismert ügynökét kérte meg, hogy szerezze meg családtagjainak üzeneteit, és ezért cserébe pár rekesz sört ajánlott fel neki fizetség gyanánt.

A bíró leginkább két meg nem nevezett fél közötti üzenetváltásra volt kíváncsi, és azt mondta, hogy az információkra személyesen neki van szüksége. Azt is kiemelte, hogy nem szeretné, hogy a dolog túl nagy nyilvánosságot kapjon. Amikor szóba kerül a fizetség, Arnold Ogden Jones közölte az ügynökkel: nem akar szívességet kérni tőle, ezért megdobná pár rekesz sörrel. Ezzel a jelek szerint nem igazán sikerült meggyőznie az FBI-ost, mert az ár később 100 dollárra változott.

Arnold Ogden Jones most elég nagy szarban van. Máris szabadságra küldték, és három bűncselekménnyel, köztük vesztegetéssel vádolták meg. Ha bűnösnek találják, akár 37 évre is a rácsok mögött találhatja magát.