Saját bevallása szerint csak a lélekjelenlétének köszönheti, hogy ki tudta tépni magát támadója kezéből és el tudott szaladni az a fiatal nő, akit vasárnap késő este támadtak meg a Margitszigeten. A. K. a Facebookon írta le, hogyan menekült meg és jó pár képet is kitett összevert arcáról.

Csupán a lélekjelenlétemnek köszönhetem, hogy ki tudtam szabadulni a támadóm karjai közül, de meg mindig sokkos állapotban vagyok. Nagyon szépen köszönöm a segítséget az előttem futó srácnak, akit sprintelve pár száz méter után utolértem, és végül segített nekem.

– írta a nő a Facebookon.

Megkerestük a BRFK-t is, ahol megerősítették, hogy vasárnap 21 óra 42 perckor a rendőrségtől kértek segítséget, mert egy nőt megtámadtak a Margitszigeten.

„A rendőrök 21 óra 50 perckor a bejelentést követő nyolc percen belül megjelentek a helyszínen és megkezdték a szükséges intézkedések végrehajtását. Az üggyel összefüggésben a BRFK XIII. kerületi Rendőrkapitánysága büntetőeljárást indított súlyos testi sértés kísérlete bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen″

– válaszolták a Velvetnek a BRFK sajtóosztályán.

A megtámadott nő a bejegyzésében többször is arra kért mindenkit – de főleg a nőket–, hogy este egyedül ne menjenek futni.

Elértük a futónőt is, aki a megosztott poszton kívül többet nem szeretett volna nyilatkozni. Azt viszont a Velvetnek még elmondta, hogy támadója fekete ruhában, de nem futófelszerelésben volt és abban is biztos, hogy egy férfi támadta meg. Az arcát viszont nem látta.

Egyébként, amennyiben ön is a Margitszigeten fut és nagyobb biztonságban érezné magát/feleségét/lányát, ha több rendőr cirkálna a szigeten, akkor itt már az aláírásával is nyomást gyakorolhat.