Hét és fél év helyett kilenc évig marad börtönben az a férfi, aki tavaly augusztusban az ELTE fonyódligeti gólyatáborban erőszakolt meg egy diáklányt. A Kaposvári Törvényszék másodfokon másfél évvel súlyosbította hétfőn K. Szilárd Sándor büntetését.

A 39 éves férfi fotósként dolgozott az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának fonyódligeti gólyatáborában, ahol a vád szerint tavaly augusztus 30-án kora hajnalban támadta meg a budapesti lányt. Ököllel ütötte, fojtogatta, majd megerőszakolta áldozatát, miközben végigfotózta az egészet.

A 18 éves lány másfél évvel a támadás után a hvg.hu-nak korábban beszélt először a történtekről.

„Azon gondolkoztam közben, hol fog elásni″
 

– mondta az egyetemista lány, aki arról is beszélt, hogy nem is akart elmenni a táborba, de végül mégis jól érezte magát. Szerinte a fotós eredetileg egy másik lányt szemelt ki, akkor is őt kereshette, amikor rátámadt. A focipálya végén, gallyakon feküdve tért magához. Azt sem tudta, hogy a tábor melyik részén van.    

A Fonyódi Járásbíróság idén júniusban elsőfokon hét és fél év börtönbüntetésre ítélte a korábban gólyatáboroknak fotózó férfit. Büntetését most azért súlyosbították, mert a bíróság szerint K. Szilárd Sándor a személyes adatokkal is visszaélt. Az ítélet jogerős.