A 25 éves Mayka Kukučova elég rosszul viselte, hogy a 48 éves Andrew Bush szakított vele, aztán meg összejött egy 22 éves orosz lánnyal. A vád szerint tavaly áprilisban egészen Spanyolországig utazott, hogy hidegvérrel meggyilkolja a milliomos ékszerészt. A nyaralójában várt a férfire, majd három lövéssel végzett vele. A Mirror Online szerint az emberöléssel vádolt szlovák nő Malagában áll bíróság elé. Akár 20 évet is kaphat.

A fényűző életet élő Andrew Bush még 2012-ben kezdett randizgatni Kukučovával, aki akkoriban az egyik bristoli ékszerüzletében dolgozott. Hamar kiderült, hogy nagy fába vágta a fejszéjét. Hiába halmozta el minden földi jóval, neki semmi nem volt elég. Egyfolytában csak hisztizett, és az őrületbe kergette párját mániás féltékenységével. Például, amikor a nő úgy akarta megakadályozni a férfi közel-keleti üzleti útját, hogy elrejtette az útlevelét, vidéki birtokán pedig megbilincselt kézzel játszotta el, hogy kirabolták a házat.

Már korábban is agresszív volt

2013 novemberében szakítottak, és agresszív viselkedése miatt Andrew Bush a boltjából is kirúgta a nőt, aki képtelen volt feldolgozni a történteket. Az üzletbe is visszament, hogy az alkalmazottak előtt rendezzen nagyjelenetet.

A nyaralójában várta az exét

Andrew Bush tavaly áprilisban az új barátnőjével, a 22 éves Maria Korotaevával érkezett a Marbella melletti villába. A bikinimodell akkor már bent várta a férfit. Az orosz nő úgy megijedt a felbukkanásától, hogy kiszaladt a házból, majd bezárkózott az egyik autóba. Hamarosan három lövést hallott az épületből, aztán Kukučova felbukkant, állítólag csúnyán összevesztek, majd elhajtott az exe Hummerjével. Az orosz barátnő közben szólt a rendőröknek, de be volt zárva az ajtó, ezért meg kellett várniuk a tűzoltókat, hogy bejuthassanak a házba. Ekkor találták meg a holttestet.

Önvédelemre hivatkozott

A gyilkosság után Kukučova meg sem állt Szlovákiáig, ahol aztán őrizetbe vették. Letartóztatták, de bizonygatta, hogy csupán azért utazott Spanyolországba, hogy exe kérését teljesítve elvigye a maradék holmiját. Szerinte nem tört be a házba, mert a korábban közösen használt rejtekhelyről vette el a kulcsot, és különben is csak addig akart maradni, amíg egyik barátja megérkezik Szlovákiából. A gyilkosságra is volt magyarázata: hogy először az ékszerész lőtt rá, de nem találta el, ő meg önvédelemből nyírta ki. Balszerencséjére a spanyol igazságszolgáltatás máshogy látja a történteket. A vádirat szerint a modell egyértelműen elhatározta, hogy megöli a férfit a nála lévő Amadeo Rossi revolverrel.

Háromszor lőtte meg Andrew Busht, az első találat a kezét, a másik kettő pedig a fejét érte. Úgy akarta elterelni magáról a gyanút, hogy a fegyvert a férfi bal kezébe tette. Ezután elvette a Hummerje kulcsait, majd elhagyta a házat. Gondosan ügyelt rá, hogy az ajtót is bezárja, nehogy valaki bejusson az épületbe

– magyarázta Jose Antonio Nieblas ügyész, aki szerint a férfinak esélye sem volt, hogy megakadályozza a váratlan támadást.

A börtönben is balhézott

A szlovák hatóságok tavaly májusban adták ki Mayka Kukučovát Spanyolországnak. Jelenleg a Granada melletti Albolote börtön vendégszeretetét élvezi. Eredetileg egy másik helyen tartották fogva, de ott csúnyán összekülönbözött egy mexikói drogdílerrel. A modell azzal vádolta rabtárást, hogy ellopta a kedvenc szoknyáját, mire az illető pofán vágta. Az őrök a szlovák nőt hibáztatták a konfliktus miatt, ezért áthelyezési kérelmet nyújtott be.

20 évet kaphat a gyilkosságért

Az emberöléssel vádolt Mayka Kukučovát Malagában állítják bíróság elé, de azt még nem tudni, hogy pontosan mikor. A spanyol ügyészség szerint hozzávetőleg 20 éves börtönbüntetésre számíthat, áldozatának családja azonban igyekszik minden követ megmozgatni, hogy ne ússza meg ennyivel.