Az 54 éves R. J. a gyanú szerint 2002. október 4-én ment be egy 81 éves kántorjánosi asszony házába, akit megerőszakolt, majd addig bántalmazta, amíg életét vesztette. A helybéli férfit 13 évvel a gyilkosság után fogták el a rendőrök – derül ki a police.hu híréből.

Mivel az elkövető kilétét nem sikerült megállapítani, az emberölés miatt kezdetben ismeretlen tettes ellen indult eljárást a rendőrség 2004-ben felfüggesztette. A nyomozást idén novemberben a Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztályának nyomozóinak kezdeményezésére indították újra.

A Szabolcs megyei nyomozók segítségének, a tanúk ismételt kihallgatásának, a bűnügyi technikai eszközök és lehetőségek idő közben történt fejlődésének és a széleskörű adatgyűjtésnek köszönhetően a elkövetői kört sikerült egy háromfős társaságra szűkíteni. A férfiak a gyilkosság estéjén a sértett otthonához közeli kocsmában voltak, majd külön-külön hazaindultak. Kihallgatásuk során egyikük - R. J. - beismerő vallomást tett

– fogalmazott a rendőrségi közlemény.

A férfi részletesen elmondta a nyomozóknak, hogyan ölte meg 13 évvel korábban a 81 éves asszonyt. R. J.-t a rendőrök őrizetbe vették, majd kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet az illetékes bíróság szombaton elrendelt.