Ebben a posztban alább hét olyan videót láthat, amin egy-egy amerikai sorozatgyilkos nyilatkozik. Egyikükről-másikukról valószínűleg már hallott is, van köztük olyan, akinek az életéről Oscar-díjas film készült. Ezek az emberek emberhez nem méltó, felfoghatatlan kegyetlenségeket hajtottak végre, és van, amelyikük ennek megfelelően tébolyultnak is tűnik a felvételen – más videója viszont éppen azért sokkoló, mert egy teljesen átlagos, normális férfi benyomását kelti.

Már ha kelteheti valaki átlagos, normális férfi benyomását, miközben éppen arról beszél, hogy erőszakolt meg és darabolt fel egy hullát.

Edmund Kemper

Az alábbi videón látható Edmund Kemper 1948-ban született. Kaliforniában élt, a szülei elváltak. Amikor 15 éves volt, éppen a nagyszülei nevelték, egyik nap gondolt egyet, és agyonlőtte saját nagyanyját, majd hazatérő nagyapját is. Intézetbe került, de innen kevesebb, mint 5 év után kiengedték 1969-ben. Nem kellett volna.

Edmund Kemper felnőtt korára 204 centi magas és kiugróan intelligens lett, az IQ-ja 140 körül van. De nagyon erősen úgy érezte, újra ölnie kell, és 1972-73-ban egy év alatt hat nőt rabolt el, ölt meg és erőszakolt meg, ebben a sorrendben. Volt, hogy áldozatai levágott fejével elégítette ki magát, orális szexet imitálva.

Aztán 1973 nagypéntekén egy kalapáccsal agyonverte a saját édesanyját, aki egész életében csak megalázta Kempert, ezután megölte édesanyja egy ismerősét is, aki nem sokkal később a házba érkezett. Még aznap a fiatalember felhívta a rendőrséget és feladta magát. Nem hittek neki. Még egyszer telefonált, ezután már letartóztatták. Halálbüntetést kért magára, de ebben az időszakban nem szabtak ki halálbüntetést Kaliforniában, ezért Kemper azóta is a börtönben él. Kóros elmeállapotára hivatkozott, és azt mondja, nem szeretné, hogy kiengedjék a börtönből, nehogy még egyszer öljön. Ehhez képest a videón egy intelligens, átlagos, normális emberhez méltóan beszél.

Ted Bundy

Ted Bundy egy megnyerő figura volt, aki állítólag könnyen tudta a megjelenését változtatni, és ha valakit kinézett magának, gyerekjáték volt számára az illető bizalmába férkőzni. Az alábbi, a kivégzése előtti napon készült videón is szinte meggyőző, ahogy elmeséli, hogy bűneiért kizárólag a pornográfia és az erőszakos filmek térnyerése a felelős, de szakértők szerint ez is csak egy trükk volt a részéről, hogy felébressze az emberekben az együttérzést.

De sajnos nem túl egyszerű együtt érezni az 1946-ban született Ted Bundyval, ha tudja róla az ember, hogy a férfi 1974 és 1978 között legalább harminc nőt megölt. Többségüket elcsalta magával és meg is erőszakolta, némelyiküknek a levágott fejét eltette emlékbe. De olyan is volt, hogy csak úgy betört valahova, és agyonverte, akit ott talált.

1975-ben tartóztatták le először, de 1977-ben kétszer is megszökött a börtönből és további gyilkosságokat követett el, mire újra, és most már végleg letartóztatták 1978-ban. Halálra ítélték, 1989-ben végezték ki.

Ottis Toole

Ottis Toole az alábbi videón, ha hang nélkül nézzük, egy egész szimpatikus bácsinak tűnik. Csakhogy ez a piromániás férfi legalább hat embert megölt 1983-as letartóztatásáig, ami után folyamatosan egymás után vallott be újabb és újabb gyilkosságokat, volt, hogy azt mondta, hogy száznál is több ember haláláért felelős. Részben legalábbis, Toole ugyanis szeretőjével, bizonyos Henry Lee Lucasszal együtt ölt, aki ugyanezt a taktikát követte, azaz 11 esetben találták bűnösnek, de később összesen kb. 3000 gyilkosságot vallott be. Ottis Toole-t először halálra ítélték, de büntetését végül életfogytiglani börtönre változtatták.

Ottis Toole 1996-ban 49 évesen halt meg.

Richard Ramirez

Az egyik leghíresebb amerikai sorozatgyilkos 1960-ban született és 1984-85-ben ölt, összesen 15 embert. Az első áldozata egy 9 éves kislány volt, akit megerőszakolt, majd felakasztott. Ezt követő cselekményei miatt a Night Stalker (kb. Éjszakai Besurranó) nevet kapta a sajtótól, ugyanis általában éjszaka tört be lakásokba, és brutálisan megölte, aki éppen ott volt.

1985. augusztusára már egész Kalifornia a sorozatgyilkost kereste, és végül el is kapták, ő volt Richard Ramirez. A per során, de az alábbi riporternek is, sátánistának vallotta magát, és valami megmagyarázhatatlan okból rajongótábora is kialakult. Ramirezt halálra ítélték, de az ítélet végrehajtása már 23 éve húzódott, amikor a férfi végül rákban meghalt 2013-ban.

Aileen Wournos

Az egyetlen nő a hét közül azért is híres, mert az életéről Monster címmel nagy sikerű film készült. Ebben Charlize Theron alakította a világ leghíresebb női sorozatgyilkosát, Aileen Wournost, és a szerepért megkapta a legjobb női alakításért járó Oscart. Wournos prostituáltként dolgozott, és hét férfit ölt meg, azt mondta, mindegyiküket önvédelemből, de hatrendbeli emberölésért mégis halálra ítélték.

1991-től volt börtönben 2002-es kivégzéséig. Ez alatt csatlakozott egy keresztény felekezethez, de rengeteg pszichiátriai tesztet is végeztek rajta, amik mind arra utaltak, hogy elmeállapota kóros vagy legalábbis ahhoz közeli. Az állapota a biztos halált várva nyilván csak súlyosbodott, a következő felvétel a kivégzése előtti napon készült. Wournos ekkor 46 éves volt.

Jeffrey Dahmer

Jeffrey Dahmer interjújában is az a leglenyűgözőbb, hogy ez az ember olyan dolgokat művelt, amihez, azt hinnénk, teljesen tébolyultnak kell lenni. De közben meg Dahmer egy egész szimpatikus, nyugodt és intelligens embernek tűnik a videón, miközben édesapja mellett ülve arról beszél, mennyire megbánta, amit tett, mennyire bűnösnek érzi magát, és mennyire tart attól, hogy ha szabadlábon lenne, továbbra sem tudna ellenállni a késztetésnek, hogy öljön. Dahmer, miközben egyik áldozatát ölte meg a másik után, a kívülállók számára is teljesen normális embernek tűnt.

De az igazság az, hogy tizenhét fiút/férfit gyilkolt meg, többségüket feldarabolta, holttestükkel szexuális cselekményeket is végzett, és evett is a holttestekből.

Dahmer 1978-ban 18 éves volt, és felvett a kocsijába egy stoppost, egy másik 18 éves fiút. Elhívta magához a srácot a saját lakásába, hogy együtt iszogassanak. Ittak is, aztán amikor az illető távozni akart, Dahmer leütötte, megfojtotta, levetkőztette, maszturbált felette, majd másnap felboncolta. Dahmer ezután a seregben szolgált és alkoholista lett, majd 1987 végétől kezdett újra ölni. Ekkor már nem volt megállás addig, míg le nem tartóztatták 1991-ben, amikor szinte már hetenként megölt valakit.

Áldozatait általában meleg szórakozóhelyeken szedte össze, mindig olyanokat választott ki, akik tetszettek neki. Amikor letartóztatták, a lakása tele volt a holttestekből félretett darabokkal. Életfogytiglani börtönre ítélték.

A fenti interjú 1994 februárjában készült. Abban az évben novemberben Dahmer egyedül maradt a börtön zuhanyozójában két rabtársával. Közük az egyik, bizonyos Christopher Scarver halálra verte Dahmert és a harmadik rabot.

Dennis Rader

Dennis Rader 1945-ben született, és már 60 éves volt, amikor 2005-ben letartóztatták. Volt egy felesége, két gyereke, riasztóberendezések beszerelésével foglalkozott, templomba járt, cserkészeti vezető is volt. És mindeközben 10 embert ölt meg.

1974. január 15-én gyilkolt először, ekkor egy négytagú családot irtott ki az otthonukban, miután megkínozta őket. További hat áldozatát is megkötözte (Bind), megkínozta (Torture), majd ezután ölte meg (Kill), innen származik a BTK álnév. A BTK aláírással többször is küldött levelet a rendőrségnek, leírva részleteket rémtetteiről abban a biztos tudatban, hogy nem fogják tudni elkapni.

1974-ben ölt még egyszer, aztán 1977-ben kétszer, majd 1985-86-ban egyszer-egyszer és végül 1991-ben. Amikor elfogták, saját bevallása szerint újabb gyilkosságra készült. Az alábbi felvétel akkor készült róla, amikor a bíróság előtt mindent bevallott. Ő is teljesen érzelmektől mentesen, tárgyilagos stílusban mondja el a történteket, mintha valami számára unalmas témáról lenne szó.

Életfogytiglani börtönbüntetését tölti jelenleg, legkorábban 175 év múlva folyamodhat szabadlábra bocsátásért.